SVS SB-4000 Aktív subwoofer – Az alvilág ura

Az SVS igen gyorsan fejlődő, viszonylag fiatal gyártó, ennek következtében olyat kell nyújtaniuk a házimozi rendszerek, a házimozi hangsugárzók területén, amire mindenki felkapja a fejét.

 

Nos, ahogy azt korábban, az SVS-nek ez alkalommal is sikerült felhívni magára a figyelmet, hiszen az új SB 4000 jelzésű aktív mélyládájukban az innovációk egész sorát érhetjük tetten.

 

Dizájn

Az SVS SB 4000 roppant feltűnő és egyedi jelenség. A méretes mélysugárzó erősen vonzza a tekintetet, főleg, ha a felső élén lévő Notch (ez ugyanolyan, mint a modern telefonok kijelzője) bevágást megpillantjuk.

Az említett részlet nem öncélú díszítés, hiszen a gyakorlatban nagyon fontos szerepet tölt be, ugyanis nem a doboz hátulján, hanem itt kaptak helyet a vezérlő szervek, és itt találunk továbbá egy jól látható, nagyméretű kijelzőt is, melyen a beállított paramétereket láthatjuk.

Az SB 4000 tömege óriási, igazi „kétemberes” darab. A kocka külsejét az oldalak éleinek ívelése ugyan lágyítja, de így is masszív, férfiasan tökéletes kinézete van. A karbon szőtt fekete, homorú membrán még erre is rátesz egy lapáttal. A meghajtó kinézete csak egy szempont, mert a felépítés részleteiben rejlik az igazi meglepetés.

A mestermű nagyméretű lengőtekercse és speciális mágnes adja a velőtrázó mélyhangokat. A hangszórót egy tekintélyes súlyú fém grill védi (nem mintha védelemre szorulna) melyek inkább minket védenek a megrázkódtatástól. A legközelebbi pontja vagy öt centiméterre elhajlik a meghajtótól, ami mutatja, hogy ezzel a kitérési értékkel komoly dolgokra számíthatunk.

A zárt rendszerűen működő basszus-láda hátulján csak a főkapcsoló és a bemeneti csatlakozók találhatóak.

Ha továbbra is kételyünk merülne fel az SVS forradalmiságában, vegyük kézbe a távirányítóját és nézzük meg a szolgáltatások sokaságát. Rögtön belátjuk, hogy itt valami olyan eszközzel van dolgunk, melynél a fejlesztéseknek köszönhetően számos olyan lehetőség áll a rendelkezésünkre, melyektől valóbban leesik az állunk!

Paraméterek beállítása

A központi kijelző kék színű felirata a szoba legtávolabbra lévő sarkában elhelyezett mélyládáról is kényelmesen leolvasható. A beállításra több lehetőségünk van, részint a kijelző melletti négy gombbal, illetve a távirányító használatával végezhetjük el a feladatokat, de a látvány és a felhasználóbarátság szempontjából a rendszer lelkét legjobban a letölthető applikációval érhetjük el.

Azok a kedves mélyhangrajongók, akik efféle mélysugárzóra vágynak, azok számára az app-alapú használat kitágítja a világot! Ha az SVS Sound R/Evolution app-ot letöltjük az okos eszközünkre, akkor látványos formában érhetjük el a profi beállításokat. A subwoofer-t számtalan módon tudjuk beállítani és integrálni a már meglévő hangrendszerünkhöz.

Sokat elmond tesztalanyunkról, hogy az a bizonyos low pass filter nem a szokásos 60 Hz, hanem már 30 Hz-től aktív, ami azért zseniális, mert ezzel az egészen mély hangú álló hangfalakhoz is gond nélkül telepíthető, ahogy ezt a tesztelésekor én is megtettem. Nekem a legjobban a parametrikus equalizer tetszett, ezzel ízlésünknek megfelelően állíthatjuk be a mélyhangzást.

Egy másik nagyon hasznos funkció a Room Gain Compensation. Ez a szolgáltatás három általunk választható pontban állítja be azt a frekvenciát, ahol a helyiségben esetlegesen akusztikai kioltások lépnek fel, ezzel még inkább kiegyenlítetté tehető a rendszer hangja. Természetesen a polaritás fordítás és a fázis beállítása is lehetséges, mint ahogy az más aktív mélysugárzók esetében is megszokott. Az SVS SB 4000 esetében minden adott tehát, hogy egy nekünk megfelelően módosított, vagy teljesen realista hangélményhez jussunk. Tapasztalataim alapján az SB 4000 bármely környezetbe tökéletesen beillesztető.

Munkában az SVS SB 4000

Az SVS SB 4000 tesztelésekor a következőket hallom, miközben az Arch Enemy zenekar játszik:

A War Eternal Tour Tokyo Sacrifice koncertfelvételén a lábdob és a basszusgitár minden mennyiségben jelen van. Hallom, ahogy az énekeslány a hangjával próbálkozik megfelelni és kiegyensúlyozni a beállított hangzást, de most nehéz feladata van, erősen „rekesztenie” kell, mindent belead, de most a basszus győz. Ha akarom, a basszus mindent visz, ha akarom, akkor finoman korlátozom. De nem akarom, mert annyira élvezem az igazi basszust, ami akár már 19 Hz-től is rendelkezésemre áll, ekkor még nem vágyom a kellemes kiegyensúlyozottságra, erőt akarok, és most megkapom!

Apropó, tudjátok, hogy 1200 Watt őserővel megy a móka? Ezt a teljesítményt nem úgy kell érteni, hogy a dühöngő fenevadtól elszabadul a pokol, itt minden kordában van tartva, minden precízen végig analitikus marad, nincs hallható harmonikus torzítás és a damping faktor pedig brutális. Ez kell nekem és ezt ajánlom most másnak is!

Néztem filmeket is, de mondanom sem kell, hogy a hatás ekkor is frenetikus volt. Az égdörgés és a robbanások páratlanul életszerűek, óriásiak. Még egy észrevétel: a tesztszoba vasbeton födémes és a nagy impulzusoknál a padlótól igazi talpmasszást is kaptam. Komoly erő van itt jelen…

Tesztalanyunk zárt rendszerű láda, aminek sok előnye van, többek között kiváló az impulzuskövetés és jól kezelt a fázis, de ugyanakkor egy hátránya is létezik a konstrukciónak. Nem ismeretlen, hogy a zárt rendszerek vesztesége igen tetemes, ezért ezek rendszerint kisebb hangnyomással működnek, de ezt a problémát az SVS egy rendkívül erős elektronikával kompenzálta, az 1200 watt teljesítményű végfok mindent visz. Pár napos Power Metal hallgatási időszak után megnyugodtam, mert az SB 4000 rendre kiszolgálta az igényeimet.

Pár másfajta tesztzenét is meghallgattam és filmekkel is kipróbáltam a mélyládát. Bár igazán jó az összeállításom, az SB 4000 mindent átható dús és mély hangjait nagyon élveztem. A klasszikus anyagokat hallgatva arra a következtetésre jutottam, hogy jó beállítások esetén olyan érzés fogott el, mintha egy szimpla sztereó rendszert hallgatnék, amire szerintem mindenki vágyik, egy olyan hangfal összeállításra, amelynek szinte végtelen mély basszusa van. Ezt nevezik „nem semmi” érzésnek!

Ajánlás

Elismerem, kissé élménybeszámolósra sikeredett a teszt, de nézzétek el nekem, totál elsodort a lendület, felvillanyozott a hangzás és szerintem a gyártó is ezt akarta elérni. A tesztidőszak ugyan sajnos rövidre sikerült, mert közben a tesztpéldány is vevőre talált, így csak az „emlékek” törtek elő belőlem a teszt írása során, és ezek – mint ez a soraimból is kiderül – nagyon szépek! Ez a mondat az olvasó számára, egyben az ajánlásom is!

 

Lambert János-sztereomagazin.hu

SVS SB 4000 aktív subwoofer 

 

Iránytű

Ár:599 990 Ft
Forgalmazó:Home Movie Bt.
Internet:www.homemovie.hu
Garancia:5 év 

 

 

Technikai jellemzők

TípusSVS SB 4000 aktív subwoofer
FelépítésZárt
Hangszóró35 centis, kompozit üvegszál membránnal
Erősítő teljesítménye1200/4000 W (folyamatos/csúcs)
Erősítő típusaSledge STA-1200D, Class D, MOSFET
Frekvencia-átvitel19 – 310 Hz / ± 3 dB
TávvezérlésBluetooth
MobilalkalmazásAndroid, iOS
Méretek465 x 453 x 471,3 mm
Tömeg46,4 kg

 

 

Tesztösszesítő

Hangzás:99
Kivitelezés:99
Szolgáltatások:99
Gyakorlati értékelés (átlag):99
Ár/érték arány:9,9
Értékelés:Kiváló/Csúcs minőség

 

Röviden és velősen

 Tökéletes hang
Extra szolgáltatások
Kontrollált és nagy teljesítmény

 

Tovább a termékhez:

Rendelésre

SVS SB-4000 aktív mélyláda (fekete tölgy)

svssb4000oak
(1)
Teljesítmény: 1200 / 4000 Watt Frekvencia átvitel: 19

Hozzászólás