Nemrég piacra kerültek a Denon legújabb sztereó csúcsmodelljei, a DCD-2500NE és a PMA-2500 NE. Nem a korábbi számozást folytatták, 2020 után 2500-ra ugrottak, amivel jelezni szándékoznak egyfajta minőségi változást. Sajtóközleményükben a prémium hifi új korszakának nevezik, erre utal a típusszámok utáni N és E, melyek a new era szavak kezdőbetűi. Csoda, ha ezek után roppant kíváncsiak lettünk e szerkezetek tudására?

Tovább elemezgetve a már említett írást, a benne szereplő prémium megnevezés számunkra inkább autós, tévés ízű, mint kézzelfogható hifis érték jelzője. Viszont sokkal jobbat nem tudunk helyette ajánlani, mivel a high end is kezd elcsépeltté és értéktelenné válni. Ennek némelyik kereskedő is okozója, mert olyan középszerű termékekre aggatják ezt a – magyarul felső végletet jelentő – besorolást, amik szerintünk még az audiofilt sem érdemlik meg. Sajnos erre nincs semmiféle szabvány, teljesen szubjektív, mindenki azt ír, amit akar. Ebből a szempontból is teljesen korrektek a Denon illetékesei, sehol nem titulálják high endnek a termékeiket, tesztalanyinkat sem, ami dicséretes önmérsékletre vall.

Visszatérve a konkrét készülékekre, kinézetük vonzza a tekinteteket, szépek, mutatósak, nem követnek semmiféle múlékony divatirányzatot. Éppen ellenkezőleg, az erősítő előlapjának bal fele kissé retró beütést sugall, ami éppenséggel nem lenne baj, ha más valami miatt éreznénk ezt. Ám azt a három tekerőgombot – BASS, TREBLE, BALANCE – olyan feleslegesnek tartjuk, mint férfiakon a mellbimbót. Ebből kifolyólag, mert sokan ránézés alapján képesek ítélkezni, kapásból beskatulyázzák szegény erőlködőt a kommersz kategóriába, pedig tudása, hangbéli képességei alapján sokkal többre érdemes. Az rendben van, hogy Source Direct üzemmódban a jel kikerüli azokat a fránya áramköröket, de azaudiofil világban súlyos sértéssel felér, ha valakiről azt terjesztik, hogy hangszínszabályzással rongálja a muzsikát. Választhatunk analóg módot egy gomb megnyomásával, ez is a hangminőséget hivatott javítani azzal, hogy lekapcsolja az összes digitális egységet, még a működtetésüket biztosító trafót és a bemeneteket is.

Az “új korszak” egyik jele a méretében és tömegében óriásira hízott, különleges minőségű hangerő szabályozó és a bemenetválasztó között elhelyezkedő pontmátrix kijelző. Nem csak az éppen aktuális forrást mutatja több méter távolságból is olvashatóan, hanem az audiojel fajtáját és egyéb adatait. Ahogy a mellékelt képen látható: “USB: DSD 11.2 MHz”.

A hátlapot, ahhoz képest, hogy sztereó erősítőé, izgalmas elfoglaltság alaposan szemügyre venni, mert van rajta néznivaló bőséggel. A középső harmadot 8 db fém hangszórókábel csatlakozó foglalja el, a jobb- és baloldaliak egymástól tisztes távolságot tartanak, ez is pozitívum. Azt, hogy kell-e mindegyikből kettő – természetesen sok ilyet láttunk már – mindenki döntse el saját hatáskörében, mi nem érezzük égetően fontosnak, mert külön A és B hangfalpár használatára sosem fanyalodtunk. Közelebb hajolva olvashatóvá vált a lemezre szitázott felirat: kettős kábelezésre is ajánlják a plusz kimeneteket, így már számunkra is némileg indokolt a jelenlétük. Maguk az aljzatok masszívak, aranyozottak, de rövidek, a nálunk rendszeresített banán- és Z dugók fele-harmada nem fért bele, ami egyrészt eléggé furcsán néz ki, másrészt az érintkező felületük kihasználása sem teljes.

Az említettek alatt az “új korszak” képviselői sorakoznak, a digitális bemenetek: két optikai, két koaxiális, és aminek talán a legtöbben örülnek, az USB-B. A balszél az analóg részlegé, felül a phono (MM/MC), eggyel lejjebb a CD bemenet, mind a négy kiváló minőségű RCA aljzat formájában. Alattuk már egyszerűbb kivitelű hüvelyek (3×2 db) fogadják a beérkező jeleket, magnetofonét is, amihez tartozik egy pár kimenet a kész felvételek ellenőrzéséhez. Ebben a kategóriában, amibe a PMA-2500NE tartozik, kötelező a végfok (EXT.PRE) bemenet, amit folyamatosan használtunk, házimozi erősítőnk frontsugárzójának jelét küldtük ide.

Hiányosságról is be kell számolnunk, nincs az erősítőn XLR bemenet, amit az sem enyhít, hogy a CD-játszón sincsenek efféle csatlakozók. Egyértelmű hendikep, a konkurencia jelentős része rendelkezik ezekkel az egyre népszerűbb és az RCA-nál többnyire jobb hangminőséget biztosító háromtűs aljzatokkal. Érdekes, hogy az előfok kimenet, ami a PMA-2020AE hátulján megtalálható, lemaradt erről az erősítőről. No, nem mintha valaha eszünkbe jutott volna, hogy végfoko(ka)t kellene csatlakoztatni hozzá.

A készülékház kiviteléről már ejtettünk pár szót, most picit részletesebben mesélünk róla. Az előlap csaknem fél centi vastag alumínium, amire az egész szerkezet épül, az egy háromrétegű, 1,6 mm-es acéllemezekből álló alaplap. A külső borítólapok is többrétegűek és szendvics szerkezetűek, kopogtatásra szinte nem reagálnak, elnyelik az ütéseket. A nagy tömeget tartania is kell valaminek, ezek nem lehetnek filigrán lábacskák. Szép nevet adtak a jókora pogácsáknak: Bulk Molding Compound (BMC), az aljukra filckorongot ragasztottak. Tehát a vibráció ellen mindent bevetettek a tervezők.

Két darab – iker – transzformátor biztosítja az áramellátást, felépítésük hagyományos vasmagos, a Denon mérnökei valamiért nem kultiválják sztereóhoz a toroidot. Ezeket egymáshoz képest 180 fokkal elforgatva építették be, ami a fényképeken a feliratukból azonnal felismerhető. Oka a mágneses fluxus kölcsönhatás megszüntetése, vagy legalább minimalizálása. A trafók mérete tekintélyes, ahogy az őket közrefogó hűtőbordáké és aDenon által kifejlesztett elektrolit kondenzátoroké is. Máris megkaptuk a magyarázatot a bő 18 centis külső magasságra, ami az elhelyezést illetően fejtörésre késztetett minket.

Sok más gyártóval ellentétben, a Denonnál nem divat a titkolózás, rengeteg információt tárnak honlapjuk látogatói elé, melynek terjedelme, részletessége minden igényt kielégítő. Mi csak mazsolázunk belőle, ebben a cikkben a szerintünk legérdekesebbeket idézzük, az egész átmásolása nem lenne korrekt, és akit érdekel, úgyis felkeresi a forrást.

Kiemelik a jelutak rövidségét, amit manapság kevés gyártó hagy ki a leírásokból. Ha így haladunk, a végén már annyira rövidek lesznek azok az utak, hogy teljesen elfogynak. Az előlapon szép, cirkalmas betűkkel hirdetik az alkalmazott technikát: Advanced Ultra-High Current MOS, és Single Push-Pull Circuit, Advanced AL32 Processing Plus, DAC Master Clock Design. Ezekkel korábbi Denon készülékeken is találkoztunk, tudjuk, mire képesek, de azért kicsit sok ez a rengeteg hangzatos név, el lehet tévedni közöttük.

A digitális/analóg átalakítást végző egységeket minden hifi gyártó megnevezi, azt tartják a legjobbnak, amelyik éppen a szóban forgó készülékbe került. A Denon a Burr-Brown PCM1795 mellett tette le a voksát, szerintünk igencsak jó választás. A szóban forgó DAC képességének plafonja 384 kHz/32 bit és USB kábelen keresztül 11,2 MHz-es natív DSD lejátszásra is képes, ezt bizonyára sokan értékelik.

A PMA-2500NE belsejében hat egymástól elkülönített blokkot alakítottak ki a különféle feladatot ellátó részegységek számára, (ez már így volt az elődmodellben is) nem zavarják egymás működését.

Az erősítő meghirdetett teljesítménye 2×160 watt, 4 ohmon, 1 kHz-es mérőjellel, 0,7 % torzítás mellett. Ezekből a valós képességekre legfeljebb következtetni lehet. Ami konkrétum, az a 8 Ohm terhelés esetén, 20-20000 Hz közötti 2×80 W. A hosszan részletezett pompás külső és belső felépítés ismeretében kevésnek tűnik, pláne referencia erősítőnk 2×140/280 wattjához viszonyítva. Szerencsére ezekről a számadatokról fogalmunk sem volt, a meghallgatás előtt és alatt sem szereztünk róla tudomást. Amikor a cikk végére biggyesztett műszaki adatokhoz szedtük össze az információkat, akkor néztünk nagyot, mert füleink alapján többre tippeltünk. Mindebből az a tanulság, hogy nem a számokat kell figyelni, hanem a tényleges produkciót.

Hosszabb hajszolás után nem melegszik különösebben az erősítő, ennek ellenére, ha valaki képes a CD-játszót a tetejére tenni, és úgy üzemeltetni a párost, azt lángpallossal űzetjük ki a hifi édenkertjéből. Sajnos a termékfotók szinte sugallják ezt a botorságot, ami ártalmas a készülékeknek és a hangminőséget is rontja. Nem engedi szabadon áramolni a levegőt, melegíti a lejátszót, csökkenti a kiolvasási pontosságot.

A PMA-2500NE egy alumínium borítású távirányítóval rendelkezik, amely vezérli a DCD-2500NE-t és egyéb más Denon CD-lejátszókat is.

A DCD-2500NE formaterve és felépítése nagymértékben hasonlít az imént ismertetetterősítőéhez, csak valamivel alacsonyabb annál. Például ugyanolyan (BMC) lábakon áll, mint amilyenek az erősítőn vannak. A lemeztálca látható része keskeny, alatta a  kijelző szinte hatalmasnak tűnik. A szokásos kezelőszerveken (ki-bekapcsoló, nyitás-zárás, lejátszás, stop, gyorskeresés és léptetés) kívül még két nyomógombot helyeztek el az előlapon, egyikkel a hibrid SACD-k rétegei között válthatunk, másikkal a Pure Direc üzemmód aktiválható.

A hátlapon csupán egy pár analóg kimenet található, nincsenek XLR aljzatok, ez ebben az ár és minőségi kategóriában meglehetősen súlyos hiányosság. Digitális kimenetből optikai és koaxiális áll rendelkezésre.

A készülék belvilága sokkal érdekesebb, például a táp transzformátorokat – melyek rezgésforrások – közel helyezték a DCD-2500NE lábához, ahol a nem kívánt rezgést elvezetik, ezzel megakadályozzák, hogy azok elérjék a közeli áramköröket. Továbbá azáltal, hogy a meghajtó mechanizmust – a legnagyobb tömeget – alacsonyan, az alváz központjában helyezték el, az a mélyre került súlypont miatt hatékonyan elnyeli a belső rezgéseket, amiket a lemez forgása okoz és védi a szerkezetet a külső vibrációtól is. Ugyanebből a célból az 1,2 mm vastag vázat megerősítették két 1,6 mm vastag acéllemezzel, ezzel egy háromrétegű, rendkívül merev és nagy tömegű struktúrát állítva elő. A szerkezet elemei különböző anyagokból készültek: a fedőlap rozsdamentes és rézborítású, az erős és merev tartásért, a lemeztálca alumínium öntvény, a mechanika rögzítésére pedig 2 mm vastag acéllemezek szolgálnak.

A DCD-2500NE lemezmeghajtója tartalmazza a referencia szintű Advanced S.V.H. (Suppress Vibration Hybrid) mechanizmust. Újonnan fejlesztett áramkör végzi az olvasófej vezérlését és a lemezről kiolvasott adatok dekódolását. A jelutak a lehető legrövidebbek és az áramkörök is miniatürizáltak – annak érdekében, hogy se túláram se zaj ne fordulhasson elő.

A digitális és analóg jelek különböző karakterisztikával rendelkeznek, ezért áramköreik különálló tápellátást kaptak, elszeparált transzformátorokkal, a kölcsönös interferenciák és zajok elkerülésének érdekében. Az erősebb merevítésért, a transzformátor acél alapjához egy alumínium lemez is rögzítésre került.

A DCD-2500NE-ben megtalálható Advanced AL32 Processing Plus, a legújabb verziója, mely a Denon analóg hullámformákat reprodukáló technológiája és egyedülálló interpolációs algoritmusokat használ az adatok feldolgozásához – valamint a nagyfelbontású forrásokat is kezeli. Két darab óra oszcillátorral (Master Clock-Design) szerelték fel, külön-külön mindkét mintavételezési frekvenciára (44.1 kHz és 48 kHz), amelyek át tudnak váltani a frekvenciák között, a jitter még eredményesebb csökkentéséért.

CD és Super Audio CD mellett a DCD-2500NE lejátszik DSD (2,8 MHz/5,6 MHz) és más (WAV, AIFF, FLAC) nagyfelbontású fájlokat akár 192 kHz/24 bit-en rögzített DVD-R/RW és DVD R/RW lemezeket is. A zenei fájlok legfeljebb 48 kHz-es mintavételi frekvenciával felvett CD-R/RW-ről is lejátszhatók.

A meghallgatáshoz Focal és quadral hangfalpárt csatlakoztattunk az erősítőhöz, a két készüléket QED Signature Audio 40 interkonnekt kapcsolta egymáshoz. Szem előtt tartva a tápellátás fontosságát, Lessloss Signature és IsoTek EVO3 Optimum kábeleket, QBASE QB4 elosztót használtunk. A hangzás vizsgálata és megítélése során komplett rendszert emlegetünk, CD-játszót, erősítőt és hangfalakat, nem taglaljuk külön semelyik tulajdonságait.

Kezdetben egy nem különösebben drága (20000 Ft/m), de nagyon jó minőségű hangszórókábel vett részt a teszten, majd ezt pár nap múlva lecseréltük. A Nordost Heimdall 2 beillesztése jelentős változást eredményezett, levegősebb, részletgazdagabb, finomabb, transzparensebb lett a muzsika. Egyértelműen igényli a Denon páros a kiváló minőségű vezetékeket. Az alábbiakban csak ezzel az összeállítással szerzett tapasztalatainkat írjuk le.

A hallottaktól nem jutott eszünkbe a sokat emlegetett, “hosszan hallgatható” jelző, mert nem az a tipikus nyugodt, andalító karakterű az összeállított rendszer, inkább friss, pezsgő, eleven, ami inkább ébreszt, mint elaltat. Úgy is mondhatjuk, nem kifejezetten a folyamatos libabőrt okozó hangzás, de arról sem kell lemondania hallgatójának, csupán általános jellemzésként kell ezt írnunk, mert tény. Volt annyira remek a hang, hogy kedvet kaptunk olyan CD-k meghallgatására, amiket már hosszú ideje nem vettünk le a polcról. Sajnos csalódás is ért minket, mert egyik régi kedvencünk tompán, fénytelenül, unalmasan szólalt meg. Ez bizony a lemez hibája és a lejátszó, pontosabban a teljes lánc érdeme, mert a negatívumokat is az ember képébe tolja. Az analitikus képességekkel megáldott készülékekkel így szokott járni az egyszeri polgár. Szerencsére van bőséggel olyan hanghordozónk, amiknek a minőségébe nem lehet belekötni. Tesztjeink állandó résztvevője egy 11 dalt, sokféle műfajt felvonultató audiofil kiadvány, rajta Ed Hamilton játssza a Blue Bassa és a Late One Summer Night számokat. Az apró részleteket bőséggel zúdította ránk a Denon-Focal rendszer, a gitár nyakán csusszanó kéz, a húrok szinte látható rezgése olyan jelenlétérzetet keltettek, amit mi nagyon szeretünk. Hasonló volt Roger Rosenberg bariton szaxofonja billentyűinek, Warren Bernhardt zongorája pedáljainak kattanása a Free Bits Part II és a Low Blow szerzeményekben. Ha a zongoránál tartunk, annak fizikai méretét és a húrok vastagságát szinte tapintani tudtuk, a hatalmas fekete instrumentum éppen csak elfért a hangfalak között. Dvořák E-dúr Szerenádja elvarázsolt minket, a New-yorki egyetemi kamarazenekar tagjai, Dave Matthews karmesterrel együtt szépen elhelyezkedtek a szobánk virtuális színpadán.

A Reference Jazz, Etc. lemezről, Eileen Farrell előadásában a Stormy Weather rácáfolt arra a megállapításunkra, hogy nem eléggé andalító a Denon páros és a Focal megszólalása. Phil Thompson szaxofonjának recsegése, annak visszhangja érzékeltette a felvétel helyszínének méreteit, önkéntelenül egy barátságos, hangulatos jazzklubban éreztük magunkat.

Szokásos hibrid SACD tesztlemezünkön Yo-Yo Ma és Wynton Marsalis muzsikálnak, nem akármilyen virtuozitással. Ebből szinte minden átjött, ahogy a két formátum közti különbség is, melyeknek összehasonlításához az előlapi gombot nyomkodtuk szorgalmasan. Azért csak szinte, mert hallottuk ezt a lemezt ötször drágább rendszeren is, de ettől még az előttünk lévő összeállítás igazán kitűnőre vizsgázott.

Erő van a PMA-2500NE-ben dögivel, még talán sok is, bár a Focal magas, 91,5 decibeles érzékenysége is oka annak, hogy 11 óránál feljebb nem kívántuk tekerni a hangerő szabályozót, úgy is tisztességes koncert-hangnyomásban volt részünk. Pedig a műszaki adatok között szerénykedő 2×80 watt nem erőműre utaló teljesítmény, de ezt már megtárgyaltuk.

Addig is összegezzük a Denon New Era készülékei társaságában eltöltött hetek tapasztalatait. Külsejüket és kivitelüket tekintve, árkategóriájukban nincs ellenfelük, a szolgáltatások halmaza is dicséretes, ezt picit elhomályosítja a szimmetrikus összeköttetés hiánya. Az erősítőbe épített DAC minden igényt kielégít, a CD-játszó DSD kompatibilitása elismerést érdemel. Hangminőségük szerethető, nem jut eszünkbe semmiféle negatívum, amit felróhatnánk, csak pozitív jelzők jutnak eszünkbe, mint a nagyfokú részletező képesség és a pezsgő, felvidító karakter.

Műszaki adatok

Denon PMA-2500NE integrált sztereó erősítő

Denon DCD-2500NE CD-játszó

Mérleg

+ Az erősítő szolgáltatásai minden igényt kielégítenek

+ Kivitelük, anyagfelhasználásuk példaértékű

+ Vidám, eleven, részletgazdag és erőteljes hangzás

+ Kétsoros pontmátrix kijelző az erősítőn

– Nincs XLR ki- és bemenet

– Csak ezüstszínben kapható

Szubjektív vélemény

forrás: AV-Online.hu