SVS 3000 Micro – Megdöbbentő mélyek

Az SVS márkanevet elsősorban kiváló mélynyomói tették híressé, mostanra azonban már a hangsugárzók terén átfogó termékpalettával rendelkezik ez az amerikai cég. Legyen szó akár a házimozik sok csatornát igénylő hangfal kavalkádjáról, vagy a klasszikus sztereó állványos, illetve álló hangfalairól.

A 3000-es széria az SVS mélynyomókínálatának a középső szegmensébe sorolható, itt már visszaköszönnek a 4000-es hez, és az abszolút csúcs, a 16-Ultra kategóriához fejlesztett technológiák. A most bemutatásra kerülő Micro névre keresztel típus, az SVS állítása szerint referenciaként szolgál a kisméretű mélynyomók mezőnyében.

Felépítés, dizájn
Az SVS 3000 Micro papírra vetett 29,7 x 27,8 X 27,1 cm (szélesség x magasság x mélység) dimenzióit igazolóan, testközelből is nagyon pici. Aztán amikor meg kell emelni, odébb kell tenni a kezdeti elhelyezés során, 10.2 Kg-os súlya azonnal jelzi, itt nem holmi játékszerről van szó. A minőségérzetet tovább erősíti letisztult megjelenése; az elején csak az SVS biléta látható, ami az alsó élhez közel helyezkedik el, középen. Kétoldalt a hangszórókat védő, nem eltávolítható fémrács látható, melyek kiemelkednek az oldallapok síkjából, teret adva ez által a nagyobb membránkitéréseknek.

Attól, hogy ezek a védőrácsok esetleg behorpadnának normál szobai körülmények között, cseppet sem kell tartani; meglepően vastag anyagból készültek. A beépített erősítőmodul kezelőszervei és csatlakozói a hátoldalon található fémből készült panelen helyezkednek el. A padlótól való rezgésmentes elszigetelést gumitüskék biztosítják, így az eltáncolás sem jellemző rá.

Végezetül a hatodik oldalon, a tetején, semmi, de tényleg semmi nem található. Így aztán leendő tulajdonosának rémálom listáján előkelő helyet kaphat egy jelenet, melyben hazaérkezéskor azt látja, hogy a tetején, egy cserepes virág található. A viccet félretéve, áttekintés után, megmunkálási hiányosságokat, illesztési hézagokat szigorúan vizsgálgatva sem találtam a nálam járt lakk fekete példányon.

Technikai jellemzők, funkciók
A 3000 Micro reflexnyílás híján zárt felépítésű mélyláda és mind a kettő 20 centis membránja aktiv. Annak köszönhetően, hogy a két hangszóró ellentétes oldallapokon helyezkedik el, javult a helykihasználás, lehetővé téve ezzel a kompakt kialakítást. Sőt a membránok egyidejű, ellentétes irányú mozgása, egymást kiegyenlítve megakadályozza, hogy a készülék elmozduljon; besegítve ezzel a tüskeszerű gumitalpaknak.

Az alacsony frekvenciák megszólaltatásához elengedhetetlen a nagy levegőtömeg megmozgatása, a hangszórók, együttesen nagyjából 628 cm2-es területtel rendelkeznek, tehát jókora felületen érintkezik a levegővel. Összehasonlításként ez az érték meghaladja az egy darab 25 cm-es, és nem sokkal marad el a 30 cm-es hangszóró területétől. Szintén fontos tényező a membránok maximális kitérése. Az SVS, mélynyomókba szánt hangszórói hosszúlöketű lengőcsévével rendelkeznek, így a legmélyebb hangok kezelése is pontos, erőteljes.

Hogy a hangszórókból kihozható legyen a maximum, a Sledge STA-800D2 erősítő felel a meghajtásukért. Ez a „D” osztályú erősítő folyamatos terhelés mellett 800W, míg pillanatnyi csúcsokban akár 2500W teljesítményt is képes a hangszórókra küldeni. Tápellátást, a kapcsolóval ellátott IEC aljzaton keresztül lehet rákötni. A gyártó mellékel tápkábelt, ami igencsak masszív darab. A hangfrekvenciás bemenete RCA formátumú; fogad sztereó jelet, és ráköthető a házimozi erősítők LFE kimenete is. Közvetlenül mellette szintén egy pár RCA aljzat található a beérkező jelek továbbítása céljából, így láncba fűzhető akár több mélyláda is. A sort egy USB aljzat zárja, ami a külön megvásárolható vezeték nélküli modul tápellátására szolgál.

A beépített elektronika rendelkezik DSP (Digital Sound Processor) áramkörrel, melynek köszönhetően széleskörűen finomhangolható a mélyhang reprodukció, azaz lehetővé teszi a különféle rendszerekhez történő illesztését. A legfontosabb paraméterek beállításához, a hátoldali panelen a csatlakozók fölött, kapunk fizikai gombokat. Ezekkel elvégezhető a hangerő, a vágási frekvencia és a fázis beállítása. Egy-egy dedikált funkciógomb megnyomását követően a + és – gombokkal változtatható annak értéke. Az aktuális értékek kijelzésére egy 11 szegmensből álló, kék fényű ledsor szolgál. Az egyes ledek fényereje háromállapotú, tehát 3X11 érték megjelenítésére alkalmas a komplett kijelző.

A teljes funkciópaletta kiaknázásához viszont szükséges egy Android, vagy IOS alapú okoseszköz; a letölthető alkalmazás bluetooth segítségével kommunikál a mélynyomóval. Telepítést követően, lehetőség nyílik a hangerő még finomabb léptékű szabályozására, a fázis fokonkénti beállítására, a vágási frekvencia meredeksége is állítható dB-ben, és egyben új funkciók is elérhetővé válnak. Az appból állítható polaritás, a parametrikus EQ, kompenzálhatók az adott szoba sajátosságaiból fakadó mélyhangbéli gerjedések. Fontos megjegyezni, hogy a parametrikus EQ mindhárom sémája külön-külön ki-be kapcsolható. A Presets menüpontban elmenthetők a beállítások, így könnyen válthatunk az egyes szituációkhoz előre behangolt sémáink között.

Tesztfelállás
A teszt alkalmával, egy klasszikus sztereó rendszerben kellett, hogy integrálódjon, és helytálljon az SVS 3000 Micro. A sztereó jobb és bal csatornáját B&W 606 típusú állványos hangfalak szólaltatták meg. Erősítőből a Sony TA-FA5ES típusú sztereó erősítő volt bekötve, ez hajtotta a B&W hangfalakat; a mélynyomó pedig a preamp out kimenetéről kapta az előerősített sztereó jelet. Az erősítőn természetesen kikapcsoltam a hangszínszabályzást.

Finomhangolás és meghallgatás
Beállításának egyik legfontosabb része volt, a helyes vágási frekvencia megválasztása. A B&W 606 hangfalak esetében a mély hangok intenzitása 52Hz-től lefelé gyengül, így hanganyagtól függően 48-55Hz közötti tartományban találtam meg azt a frekvenciát, mely alatt már a mélynyomónak kellett átvennie a szerepet. Az emberi hallás 80Hz-től fölfelé képes lokalizálni a hangok keletkezésének helyét; tehát a mélynyomó hollétének teljes elfedéséhez, a kiválasztott keresztezési frekvencia függvényében kell megválasztani a szűrő meredekségét, amit tovább lehet finomítani a parametrikus EQ-val amennyiben erre szükség van.

A fázissal nem sok dolgom volt, mert a hallgatói pozíciótól egyforma távolságra volt a front és a mélyláda is. A mobilos alkalmazás segítségével egész gyorsan a végére jártam a beállításoknak, hiszen egyből a kanapéról követtem az alkalmazásban húzogatható potméterek hangra gyakorolt hatását.

A hangolás eredményeként, megérkezett az az igazi, vigyorogva csapkodom a térdem hatás, ami végett talán mindannyian olyan elkötelezetten fejlesztgetjük audió rendszerünket. Kezdetben zenét hallgattam a 3000 Micro-val megtámogatott rendszeren; ami így visszaadta azokat a szubtartomány-béli részleteket, melyek nélkül a zene nem tudna kiteljesedni, amolyan sótlannak hatna.

Akusztikus zenéken nagyban hozzájárult a jelenlétérzet fokozásához, a hangszerek teste is fókuszba került, a sztereó hangfalpárral együttműködve még a színpadi elhelyezkedésük is jól érzékelhető volt. A 3000 Micro, zárt felépítéséből kifolyólag, jól érzékelteti a halkabban és az erősebben megszólaló mélyhangokat, ezzel hozzájárul a hangszínpad mélységének ábrázolásához is.

Szintén a zárt felépítés érdeme, hogy a mélyek sokféle árnyalatát képes hallhatóvá tenni; az orgonák legnagyobb sípjain kiáramló levegő nem tömör brummogásként hallatszik, a lábdob nem csak egy lökéshullám a levegőben, a nagybőgő nem búg, minden mélyhang a valóságoshoz közeli arcát mutatta. Elektronikus zenével hajtva bátrabban fokoztam a mélyláda hangerejét, majd az egész rendszeren feljebb csavartam a pótmétert; erős, feszes basszusok marcangolták a kanapét, a 25nm-es szoba színültig megtelt mély hangokkal.

Az esti filmnézés is tartogatott meglepetéseket; annyi biztos, hogy a film hangmérnökei feltuningolták a mélyeket, mert egy fába csapódó nyílvessző nem gerjeszt 30Hz körüli hangokat a valóságban, de az ilyen jelenetekben nem is a realitás a lényeg. A 3000 Micro energikusan közvetítette a pincemély effekteket, a lehető legrövidebb lecsengésekkel, és hozzájárult ahhoz, hogy jobban átélhessem a film hangulatát.

Összegzés
Az SVS 3000 Micro bebizonyította, hogy az igazán mély hangoknak is fontos szerepe van a zenében és a filmekben egyaránt; fokozza a jelenlétérzetet, különös hangulati elemeket rejteget. A zárt kabinetnek jellegéből kifolyólag ugyan nem olyan jó a hatásfoka, mint a bass reflex dobozoké, és kevésbé „ütős” a karaktere, viszont finoman érzékelteti az árnyalatokat, jobb a dinamikatartománya, és rövidebb lecsengési idő jellemzi. Ezek a tulajdonságai indokolják, hogy zenére remek választás a 3000 Micro. Filmek szempontjából a legbrutálisabb robbanások maximális hangnyomásából fogunk valamivel kevesebbet kapni egy bass reflexhez képest, de ezért bőven kárpótol részletezőképessége.

Forrás: sztereomagazin.hu (Varga Balázs)

Tovább a termékhez……