M&K Sound S300 házimozi hangfalszett teszt

M&K Sound S300 házimozi hangfalszett teszt

Nagyágyúk a vászon körül

Pár hete írtuk, hogy Magyarországra is megérkezett a nagy múltú M&K Sound, sőt még az első szállítmány kicsomagolását is lefotóztuk. A Home Movie csapata azóta felszerelte és bekalibrálta a hangrendszert, sőt már az első fejlesztésen is túl vannak. Komoly hangfal, komoly installáció A Home Movie gárdája, az első látogatásunk után, nekilátott a Miller & Kreisel hangfalszett felszerelésének, ami nem csak annyiból állt, hogy a régebbi dobozokat kihozták, az újakat meg bevitték a demószobába. Az korábbiaknál jóval súlyosabb háttérsugárzók, no meg a gyártó által ígért nagy hangnyomás miatt, a szoba egy kisebb átalakításon is átesett. A hátsó, hangsugárzó tartó oszlopokat megerősítették, az üléssorokat pedig előrébb helyezték. Ám a leglátványosabb változás a centersugárzó vászon fölé telepítése volt, aminek hatása különösen érdekesnek bizonyult, erre még később visszatérünk. Persze a korábbi demórendszerrel összehasonlítva fontos különbség az S300T háttérsugárzó is, ami a ritkaságnak számító, tripole elrendezést használja. Illetve újdonság, hogy a mélysugárzó szerepkört két egységgel fedte le a csapat. Elől, avagy főszerepben az M&K Sound X10 gondoskodik a szubbasszus hangról és pontosságról, miközben a hátsó üléssor mögött, szerényen meghúzódik egy SVS mélyláda is. Ezzel az apró kiegészítéssel, a Home Movie szakemberei sokkal egyenletesebb, állóhullámok hatásaitól mentes hangzást tudtak összehozni. Ez nem csak holmi magabiztos kijelentés, hanem mérésekkel alátámasztott tény. Az ülőhelyeken mérve, 20 és 120 Hz között, alig 2 dB-es szórás van, ami a mélyek terén nagyon jó érték. Persze emellett akad egy kis bónusz is. A hátul elhelyezett mélysugárzó egyúttal a székek és a hallgatók rázásáról, remegtetéséről gondoskodik, egyfajta shaker-szerű szerepkörben.Az elmúlt években sokan kritizálták a THX-et amiért kicsi olcsóbb rendszereket is bevizsgált és elfogadott, amit bizonyos szempontból meg is értünk. Elvégre, amikor a THX logó első alkalommal tűnt fel hangfalakon és erősítőkön, akkor azok még az iparág legjobbjai voltak, most pedig ott láthatjuk a hárombetűs jelzést némely jobbfajta számítógép hangfalacskán is. Ez tényleg egy picit összezavarhatja az embert. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy THX Multimedia, Select2 és Ultra2 nem ugyanazt jelentik! Az apró aktív hangdoboz, hiába is visel THX logót, azt soha senki nem ígérte, hogy az úgy fog szólni, mint a nagyok. Az ígéret csak annyi volt, hogy megfelelő körülmények között, a THX által elvárt módon fogja a hangot továbbítani. A megfelelő körülmények azonban ritkán adottak. Azt szintén soha senki nem ígérte, hogy az olcsó „ikeás” asztalra letett hangszóró, az alaplapi hangkártyáról meghajtva, sima, vakolt fallal a háta mögött, egy 25 m2-es szobában jól fog szólni. Ez nonszensz……………………………….

   A teljes cikket az AV-Online oldalán olvashatod tovább

Hozzászólás