Dynavoice Challenger CA802BT teszt

Dynavoice Challenger CA802BT DAC-os sztereó erősítő teszt

Nagy lett a verseny és a kínálat mostanság a kisméretű és kompakt kialakítású készülékek piacán, számtalan verzió kapható a legkülönfélébb tudással és áron. Az egyik jellemzőjük ezeknek a készülékeknek a D osztályú erősítő és a minimalista kinézet, korlátozott csatlakozási lehetőségek. Erre egy picit rácáfolva a Dynavoice megjelentette a Challenger CA802BT nevű DAC-kal felvértezett erősítőt, ami ráadásként Bluetooth képes. Ára baráti, kinézete egész pofás. Sőt, csatlakozók terén sem szégyenkezhet, van digitális koaxiális, optikai, USB, sima RC és mélysugárzó csatlakozási lehetősége, sőt még mini kijelzője is van!

Szakítva a “hagyományokkal” most nem egy kínai apróságról lesz szó jelen tesztünkben, hanem – igaz ugyanolyan apró – egy a hűvös Skandináviában, Svédországban készült termékről a hangzatos nevű Dynavoice Challenger CA802BT-ről.

A Dynavoice cég Svédország közepén, közvetlenül a Hjälmaren-tó mellett fekszik Örebroban és már elég régóta gyártja a hifi piacra szánt termékeit, nevezetesen már 1975-ben jelen volt a piacon egy hangfalpárral és az első nagy sikerét is egy hangsugárzóval érte el, mégpedig a kissé bonyolult nevű JWS GeneXXA Unique 5000 modellel. Induláskor még nem Dynavoice volt a cég neve, hanem JWS. Tommy Wadensten 1975-ben a Svédország nyugati partján, Falkenbergben található épület alagsorában kezdte meg a gyártást és csak később vette fel a Dynavoice nevet.

Azóta is a fő profil a hangfalgyártás az állványos modellektől az állókon át egészen a mélyládákig, a választék bőséges. A hangsugárzók elnevezését is sikerült érthetőbbé és rövidebbé varázsolni, az erősítő/DAC készülékük pedig majd kiforrja magát később, ebből a szempontból.

Követve a trendeket a Dynavoice is előállt egy mini erősítővel, ami egész kellemes teljesítményt tud leadni 8 ohmon 2×40, 4 ohmon 2×80 W-ot, van füles és szubkimenete, így kompletten meg tud hajtani egy 2.1 rendszert.

Kinézet, csatlakozók

Pofás kis szerkentyű a Dynavoice CA802BT, igaz nincs túlbonyolítva. Az előlap bal oldalát az OLED kijelző uralja, amin megjelennek a legfontosabb információk úgy, mint a hangerő, a fényerő, a mintavételi frekvencia értékei a bemenet és kimenet típusa.

Hátul bőséges a választék a méretéhez képest, egy pár RCA bemenet, ahol a legszélső egyben a digitális koaxiális is, optikai és micro USB (felváltva a megszokott USB-B típusút, a kábelt mellékelték hozzá a csomagolásban), szubkimenet, egy pár banán hangfal csatlakozó, 24 V DC tápbemenet és a Bluetooth antenna menetes szorítója foglalja a helyet.

Jó skandináv szokás szerint mellékeltek távirányítót is – elemekkel együtt – a CA802BT-hez, ami a fotelból való kezelés lehetősége mellett, elengedhetetlen például a fejhallgató kimenetre váltáshoz.

A mellékelt tápegység egy szintén nem túl nagy doboz, kék fényű LED visszajelzéssel, ha hálózatra van kötve. A készülékház teljes egészében eloxált alumíniumból készült, így könnyű, ám elég masszív. A csatlakozók pontosan illeszkednek, azokkal sem volt gond.

Belül

A Dynavoice lelke a német Infineon MA12070 QFN-64 erősítő chip és a Qualcomm aptX Bluetooth 5.0 képes vezérlő, minőségi Nichicon Muse kondenzátorok, és NJW1194 elektronikus hangerőszabályzó chip társaságában. A DAC részen a Sabre ES 9023 dolgozik a szabadalmaztatott HyperstreamTM architektúrával, és a Time Domain Jitter Eliminator megoldással, jelentsen ez bármit is.

Szolgáltatások, használat közben

A beüzemelés egyszerű, drivert nem kell hozzá telepíteni, a Roon és Jriver egyből felismerte és használatba vette, mint USB eszközt, bedugjuk a hangfalkábeleket, a mellékelt USB kábelt, a tápegység csatlakozóját és megy.

A kijelzőn minden fontosabb információ megjelenik, diszkréten teszi a dolgát, a fényerő kellemes és állítható.

A távvezérlővel állítható a szubkimenet viselkedése is, előre programozott EQ lehetőséggel, a jelszint 1 dB lépésekkel és 10 dB nagyságrendben.

Itt említjük meg a fejhallgató/hangfal váltásának furcsaságát, azaz ha bedugjuk a fejhallgató csatlakozóját, nem vált át rá automatikusan a készülék, hanem nekünk kell kiválasztani a menüben. Ami természetesen nem hiba, csak kényelmetlen egy kicsit.

A távvezérlővel minden funkció kényelmesen kezelhető, ajánlott ezen opció használata a Dynavoice CA802BT-hez.

Forrás, tesztkörnyezet

TIDAL, Radio Paradise és fájl alapú lejátszás PC-ről, számtalan formátumban. Roon/Jriver/foobar/ lejátszó programok. Matrix Audio Element H USB kártya.

Hangminőség

Vannak jó és rossz készülékek egyaránt, a kínálat mára már a végtelenhez konvergál, ember legyen a talpán, aki követni tudja ezt a széles választékot.

Mi különbözteti meg a jó készüléket a rossztól?

A válasz a mi kis hobbinkban a hallgathatóságban rejlik, tehát az a készülék jó – persze végtelenül leegyszerűsítve – ami nem okoz fejfájást hosszútávon, nem menekülünk ki tőle a szobából, vagy esetleg nem bóbiskolunk el édesdeden előtte és nem zavarjuk a horkolásunkkal az éppen zenélő szerkentyűt.

A Dynavoice Challenger CA802BT bőven hozta a hallgatható szintet az élénk, nyüzsgő előadásával, némi loudnesses kiemeléssel a frekvenciasáv két szélén. A dinamika egész jó, a halk hangok nem vesztek el a háttérben, az üstdob odacsapott, ha kellett, a basszusgitár nem csak szólt, hanem harapott is.

Azaz feldúsult a mélyközép- és a felső prezensz tartomány, tette mindezt igen kellemesen bár tisztában voltunk vele, hogy most éppen átver bennünket, de valahogy nem igazán zavart ezzel, szívesen hallgattuk ezt az előadásmódot. A Dynavoice oldalán emlegetett “Nordic Sound” hangnak itt nyoma sem volt, semmiféle hűvösséget nem tapasztaltunk, sőt, éppen ellenkezőleg.

Érdekes módon – hasonlóan a Cocktail Audio szintén Sabre DAC-kal szerelt modellekhez – itt sem volt jellemző a túlzott “sziporkázás” túlhangsúlyos felső tartomány, inkább szigorúan pontos tranziensekkel a teljes megütött cintányér hangja hallatszott, nem a “cinn”, nem vékonyodott el a hang. Ez a pontosság tetten érhető volt például Mike Oldfield szinte bármelyik albumán, ahol csilingelésben és harangjátéban nincs hiány. Inkább az egzakt és pontos előadás felé tendált a hang, nem pedig a játékos jelleg felé, viszont remekül érezhető volt a gitár teste, ahogy besegített a húroknak.

Hans Zimmer prágai koncertjén már kicsit megbicsaklott a basszus, itt már túllőtt a célon a Dynavoice, túl sok volt a jóból, főleg a felső mélytartomány lett túl hangsúlyos. A felvétel terét viszont szépen visszaadta, pontosan helyezte el a zenészeket a színpadon egy hatalmas térben.

Ha már tér, a kis Dynavoice meglehetős biztonsággal kezelte a térinformációkat, adott egy szellős és tágas hangszínpadot, ha olyan a felvétel, ha viszont bármi gond volt a műsorral, azt is megmutatta, kicsit zsúfoltan muzsikáltak a zenészek.

A Dynavoice igazi területe, ahol a legjobban érezte magát az az akusztikus zene, jazz, blues, folk, country, ott élvezettel lubickolt és a zenészek is jól érezték magukat. Paul Simont kifejezetten szerette lejátszani, élvezettel hallgattuk végig szinte az egész diszkográfiát.

A fejhallgató kimenetet is kipróbáltuk, AudioQuest NightOwl Carbon-nal, ami 25-30 Ohm körül van impedanciában, viszont jóval 100 dB alatti az érzékenysége, szóval kell neki kakaó bőven. Nagyjából ugyanazt a hangot hallottuk, mint a vonal kimeneten itt sem vallott szégyent, sőt egész magabiztosan hajtotta meg a fejhallgatót, testes basszusokkal, dinamikusan, és ugyancsak hangsúlyozta a felső tartomány alját. Nem árt észben tartani, ez a fejhallgató kimenet csak egy plusz szolgáltatás, ha valóban minőségi wattokat szeretnénk kapni, akkor egy dedikált fejhallgató erősítő a megoldás. A színpad kicsit szűk volt, de kellemes hangulatot biztosított így is, különösebb hibák nélkül.

Összegzés, ajánlás

Olcsó és jó! Ez lehet a mottója a Dynavoice Challenger CA802BT-nek. Nyújt a hallgatónak egy kellemes, barátságos és élvezhető hangot megfelelő dinamikával, a loudnesses jellegű hang sokaknak tetszeni fog és még a fejhallgató kimenet sem vall szégyent.

Érdemes egy kiegyenlített, lapos frekvencia-átvitellel rendelkező hangfalhoz és/vagy fejhallgatóhoz kötni, ezzel kompenzálni lehet (már persze ha valakinek nem tetszik ez a jelleg) a kiemelést a sáv két szélén.

Tehát, füles kimenet, kijelző, USB DAC, dedikált szubkimenet és kellemes hang. Mi kell még? Tetszett!

Dynavoice Challenger CA802BT USB DAC-os sztereó erősítő

Műszaki adatok

Erősítő: D osztály, Infineon Technologies Merus MA12070 QFN-64 erősítő chip
Erősítő teljesítménye: 2×80 W/4 Ohm/2×40 W/8 Ohm
Erősítő teljesítménye (fejhallgató): 2×100 mW/32 Ohm
Frekvencia-átvitel: 20 Hz-20 kHz
DAC: ES9023 24 bites sztereó, 2 Vrms op-amp meghajtó, 112 dB DNR
Bluetooth: Qualcomm aptX Bluetooth 5.0
THD+N: 0,003 %
Jel/zaj viszony: 108 dB
Bemenetek: RCA, koaxiális, optikai, USB (32 bit/384 kHz), 6,3 mm-es fejhallgató Jack
Kimenetek: mélynyomó (beépített aluláteresztő szűrő), hangfal
Kijelző: OLED, edzett üveg, nagy felbontású
Teljesítmény-felvétel: kb. 35 W (normál hangerő)
Készenléti teljesítmény-felvétel: < 0,5 W
Méretek: 151 x 38 x 170 mm
Tömeg: 520 g
Ár: 89 990 Ft
AKCIÓS ár: 76 492 Ft
Forgalmazó: Home Movie Bt.

+36-1-2566478

1173 Budapest, Pesti Út 237.

Home Center D/9.

homemovie.hu

 

Mérleg

+Kicsit becsapós, de igen kellemes összhangzás, loudness jelleggel

+Informatív kijelző, ami pont optimális fényerejű

+Dedikált szubkimenet, beállítható előre programozott EQ-val, de kézzel is van lehetőség beállítani

+Egyszerű kezelhetőség és beüzemelés

-Figyelni kell, mivel párosítjuk, mert elbillenhet a frekvencia egyensúly az egyik irányba

 

Szubjektív vélemény

Hangminőség: 4
Kivitel: 4.5
Kezelhetőség: 5
Szolgáltatások: 4.5
Ár/érték arány: 5

Forrás: AV-Online.hu

Elfogyott

Dynavoice Challenger CA802BT Bluetooth, sztereó erősítő

DynavoiceChallengerCA802BT
(4)
A Készülék belsejében megtalálható MA12070 QFN-64 D-osztályú erősítő
Original price was: 129 990 Ft.Current price is: 99 990 Ft.

Elfogyott

Hozzászólás