Emotiva Airmotiv GR1 fejhallgató teszt – MINDEN HANGJA MINŐSÉG

Az Emotiva eddigi csaknem tíz éves fennállása során, az otthoni hangtechnika szinte minden ma jelentős szegmensében képesek volt olyan készüléket piacra dobni, ami hamar a vásárlók kedvencévé vált.

A termékeikre elköltött pénzünkért cserébe élvonalbeli hangot és tisztességesen megépített készülékeket kaptunk; akár az erősítők, CD lejátszók, vagy hangfalak terén tettük le a voksunkat e márka mellett. Az Emotiva ezúttal azt igyekszik bebizonyítani, hogy remek hangminőséget garantáló fejhallgatót is lehet gyártani, filozófiájukat igazolva megfizethető áron.

Felépítés, műszaki megoldások
A fejhallgatók világába történő belépését, az Airmotiv GR1 típusjelzésű készülékkel igyekszik meghatározóvá tenni az Emotiva. Hiába ez a legelső fejhallgatójuk; építési minősége és az alkalmazott technológiák rögtön a középkategória tetejére pozicionálják. Kicsomagoláskor már az első perc is örömteli. Az igényes doboz kinyitásakor egy finom tapintású, talán műbőr bevonatú kemény tok fogad.

Erre nagy szükség is lesz a szállítások során, ugyanis a fejhallgató nem összecsukható. A tokot, cipzárjának elhúzását követően lehet ketté nyitni, így férünk hozzá magához a fejhallgatóhoz; melynek kézbevételkor az első benyomásom a „tyű” és a jó értelmű „hmm” között cirkulált. Ami fémnek tűnik, az valóban az is; ami fának, az bizony igazi fa.

A puha tapintású fülpárnák és fejpárna, bár érzékszerveimet megvezeti, a gyári leírás alapján vegán bőr. Egyes internetes források a vegán bőrt úgy ismertetik, hogy sok tulajdonságában vetekszik a valódi bőrrel, szellős, erős, könnyen kezelhető. Mindezek tudatában ez az anyaghasználat hátrányként nem könyvelhető el, és a sok fejhallgatónál alkalmazott gumiszerű vékony párnabevonattal ellentétben ez biztosan sokkal időtállóbb lesz.

További jó hír, hogy a fülpárnák házilag cserélhetők, ha erre egyszer netán mégis szükség lenne. A hangszóró házául szolgáló fejhallgatótest kőrisfából készült, melyet nagyon simára csiszoltak és mindennemű illesztési hibát nélkülözve kapcsolódik hozzá, az úgynevezett Fél-aperiodikus fülhallgató-rács. Ezt a rács, az Airmotiv GR1-et – azon felül, hogy jól néz ki – , a nyitott és a zárt fejhallgatók előnyeivel ruházza fel. Így a gyártó ígérete alapján élvezhetjük a nyitott hangteret, miközben bizonyos mértékig elszeparál a külvilágtól.

Minden csodás külcsín és az aperiodikus rács ellenére, az igazi technikai érdekesség mégiscsak a hangszóró felépítésében rejlik. Az 50 mm átmérőjű membrán polikarbonátból készült, ám azért különleges, mert mindkét oldalát grafén réteggel vonták be. Ez a kétoldali grafénréteg lehetővé teszi a nagyon vékony polikarbonát alkalmazását, mivel kvázi merevítőként is szolgál. E kombináció eredményéül pedig egy roppant könnyű és merev membránt kapunk, ami a hang visszaadásra jótékony hatással van. Hogy a hangszóró mozgó tömegét alacsonyan tartsák, a lengőtekercset réz bevonatú alumíniumból készítették.

A kábel cserélhető, gyárilag 2 méter hosszú jár hozzá. A vezető anyaga többszálas réz, a kábelköpenyben oxigénmentesített közegben. Külső burkolata vasalózsinórra emlékeztet, gubancolódásra nem hajlamos. A bal és jobb oldali hangszóróházhoz 2,5 mm átmérőjű jack csatlakozókkal kapcsolódik. A csatlakozás nagyon precíz, mondhatni szoros; véletlen kicsúszástól nem kell tartani. Másik végén 3,5 mm-es jack csatlakozót találunk, kiegészítőként jár hozzá a 6,3 mm-es toldó adapter. Mindhárom csatlakozóház fémből készült, érintkezőfelületük aranyozott.

Tesztfelállás
Igyekeztem minél több eszközzel kipróbálni az Airmotivot, így tesztelve kompatibilitási képességét. Amikhez csatlakoztattam, okostelefon (Samsung S9), notebook (HP Elitebook), mobil fejhallgató erősítő + DAC (EarMen Eagle), akkumulátoros fejhallgató erősítő + DAC (EarMen TR-AMP).

Hangzás
Kezdésnek az okostelefonra csatlakoztattam. Várakozásomnak megfelelően semmi gond nem volt a hangerővel. Az Airmotiv 32 Ohm névleges impedanciájának jóvoltából a gyengébb fejhallgató erősítők is képesek megfelelő mértékben kihajtani. A mély hangokban volt kellő energia, a középtartományban nem akart egyik hang sem kellemetlenséget okozni, a magasak szolid kimértséggel mutatták be az okostelefonom beépített erősítőjének képességeit. A notebook esetében is hasonló tapasztalatokkal gazdagodtam. Tehát az eredménnyel elégedett vagyok, nyugtázható hogy a fejhallgató egyszerűbb készülékekkel is remekül együttműködik. Azonban képességeinek komolyabb boncolgatásához, megfelelőbb technikai alapot biztosított a két EarMen fejhallgató erősítővel egybeépített DAC.

Ezekkel a nívósabb készülékekkel, jóval feltáróbb arcát mutatta meg az Airmotiv; mind a részletek, a dinamikai és a térábrázolás tekintetében. A magas hangok visszaadásában kellő felbontást biztosított, gyors és friss hatású amellett, hogy soha nem vált fárasztóan élessé; megtalálta az egyensúlyt, hogy a legtöbb finom részletet közölhesse, de ne hasson sterilnek és fényesnek. Lenyűgözött a középtartomány selymessége, az énekhangok természetessége. Már-már rámutat az emberi hang azon mikrodinamikai elemeire, melyek meghúzzák a határt az élő és a technika által megszólaltatott énekhangok között. Az akusztikus gitár, a zongora és a vonós hangszerek, mind nagyon valóságosan szólaltak meg, nélkülözve bármilyen plasztikus, vagy harsány jelleget.

Mélytartománya nem túloz, érzésre nincsenek kiemelt tartományok és kellő mennyiségben jelen van a legalacsonyabb frekvenciákon is. A mély szekcióban egymással párhuzamosan megszólaló hangszerek hangja jól elkülönül, visszaadja az árnyalatokat, érzékelteti a dinamikát. Úgyis mondhatnám, minden hangszer megfelelő kontúrral, levegősen, a saját reális hangerőszintjén gazdagítja a produkciót; torzulásnak, összemosódásnak nincs nyoma. Térábrázolásban is sokat javított a fejhallgató erősítő beiktatása; a színpad szélesebbé vált, és a hangszerek elhelyezkedése könnyen meghatározható lett. Sőt, már a felvétel elkészítésének helyet adó terem akusztikája is kivehetővé vált. Az Airmotiv 23 Hz – 24.5 kHz. – es frekvenciaátviteli sávjában, a sehol nem sok és mindenhol elég karakterével, igazi élvezetté teszi a zenehallgatást és annak ellenére sem volt fárasztó hallgatni, hogy nem rest a zene minden rezdülését átadni.

Kényelem
Az Airmotiv, 400 grammos tömegével nem tartozik a könnyű fejhallgatók közé. Felhelyezve viszont nem éreztem nehéznek. A memóriahabos fülpárna könnyen idomult a fülem körül mindkét oldalon, a fejpánt rugóereje stabilan tartotta a fejemen. Mozgás közben nem akart leesni, nem mozdult el, de mégse volt olyan érzésem, hogy szorítana. Több órás használat után sem sajgott a fejem ott, ahol a fejpánt, viselés közben felfekszik rá. Két zeneszám közti szünetben, vagy a lejátszó megállításakor nem nyekerget, ropogott, amikor a fejemet megmozdítottam és a kábel surlódása a ruhán sem hallatszott be zavaró mértékben.

Ajánlás
Az Airmotiv GR1 nagyon sok információt képes közölni a zenéből, mindezt úgy tálalva, hogy az összkép nagyon kellemes, a figyelmet hosszan leköti. Anyaghasználata, építési minősége pedig tovább fokozza az összképet. Egyszerűen jó megfogni, viselése nemcsak hogy kényelmes, azt érezni, hogy valami minőségi dolog van éppen a fejünkön. Legyen szó bármilyen műfajról is, amikor a zene iránti rajongásunk elérkezik arra a szintre, hogy ebben a kategóriában keresünk fejhallgatót, mindenképpen érdemes belehallgatnunk az Emotiva Airmotiv GR1 fejhallgató hangzásvilágába.

 

Forrás: sztereomagazin.hu (Varga Balázs)

 

Tovább a termékhez……

Elfogyott

Elfogyott

Emotiva Airmotiv GR1 fejhallgató

emotivagr1
Az Airmotiv GR1 egy igazi audiofil fejhallgató, amely

Hozzászólás