AudioQuest szubkábelek tesztje

Az USA-beli kábelspecialista kínálatában korábban is szerepeltek szubkábelek, melyek házimozi erősítő vagy processzor és aktív szubbasszus sugárzó összeköttetését látják el. A folyamatos megújulás elérte ezt a termékcsoportot is, pár hete piacra dobtak egy vadonatúj sorozatot, melynek tagjai kutyafajták, illetve azok őseinek neveit kapták. Ezek közül ötfélét próbáltunk ki és a tapasztalatainkat most megosztjuk Önökkel.

Talán nem mindenki számára egyértelmű, hogy szubkábelnek való használatra nem igazán, sőt, egyáltalán nem jó választás egy általános célra készített interkonnekt “madzag”, az olyanokkal nem lehet teljes mértékben kiaknázni a mélynyomók tudását. De az efféle speciális kábelek között – kivitelben és hangminőségben – ugyanúgy jelentős különbségeket fedezhetünk fel, mint bármely más összekötő esetén. Jó példa erre az USB kábelek hangminőségét boncolgató tesztünk.

Az AudioQuest mérnökei hasonlóképpen trükköztek tesztalanyaink tervezésekor (nem rossz értelemben) az ezüsttel, mint például az USB kábeleknél, ahol egyértelműen sikeresnek bizonyultak az összetételek és a konstrukciók. Kicsit pontosítva, a kábelek vezetőszálainak fő anyagához, a nagy tisztaságú rézhez adagolt nemesfém mennyiségéről van szó. A legolcsóbbak még natúr rézből készülnek, abból is a hosszúkás (LGC – Long Grain Copper) kristályokból felépülőt alkalmazzák, aztán egyre emelik az ezüstözés százalékos arányát. Szinte biztosra vesszük, hogy nem csak emiatt hallottunk akkora különbségeket, amiktől tátva maradt a szánk, de erről majd a műszaki finomságok megtárgyalása után mesélünk bővebben.

Most sorra vesszük az egyes típusokat és röviden elemezzük a kivitelüket, anyagösszetételüket.

Első a szubkábelek sorában, vagyis belépő modell a Black Lab, mely a fekete labrador retriever kutyusok egyik elnevezése. A már említett LGC mellett még egy mozaikszó szerepel a leírásában, ez az OFHC. Az egy betűvel kevesebb változatot, az OFC-t talán mindenki ismeri, jelentése oxigénmentes réz, angolul oxygen free copper. Olyat szokás alkalmazni az audiovizuális szakmában. Ám az OFHC utolsó két betűje a high conductivity (magas vezetőképesség) szavakból származik, ami szintén roppant hasznos egy elektromos vezeték esetében.

Levegővel habosított polietilén szigetelése már ismerős, ártól függetlenül ugyanezt alkalmazzák az összes USB és a HDMI kábeleken is. Ezzel szemben, az általunk most vizsgált vezetékek közül, csak a ranglétra két alsó fokán elhelyezkedő modellben találkozhatunk vele.

Érdekes és számunkra a woodoo határát súroló trükk a NDS Noise Dissipation System. A zajt hővé alakítani úgy, hogy közben az értékes hangjelek érintetlenül maradnak, nem semmi.

A hideg forrasztás alkalmazása és az érintkezők felületének aranyozása már-már magától értetődőnek nevezhető. Az összes AudioQuest szubkábel része egy földelő vezetékszál, mindkét végén saruval, ezzel az esetleges búgó, gerjedő hangok szüntethetők meg.

A következő lépcsőfokon az Irish Red (ír szetter) áll, jellemzője a 0,5 % ezüst, ami a vezetőszálak bevonataként van jelen. Kiemelik ennek jitter csökkentő hatását. Külső burkolata fonott, szövet hatású. Ezektől eltekintve, leírásának minden betűje megegyezik a belépő modellével.

Boxer ezüstözése 1,25 %-os, ezen kívül a szigetelés anyagában különbözik a fentebb ismertetett másik két kutyustól. Polietilén csövecskék és a bennük lévő levegő izolálja egymástól a vezetékeket. Karbon bázisú, háromrétegű NDS csökkenti a zajokat. A belső felépítés double balanced geometry elnevezésű.

Husky már 5 % ezüsttel büszkélkedhet, valamint az AudioQuest specialitása, a DBS elektronika is rákerült a forrás felőli végére. Csatlakozói is sokkal komolyabbak, amit a nagyobb kábelátmérő is megkövetel. Az NDS négyrétegű, valamint belül is emelték a tétet, triple balanced geometry a felépítés. Ez a kábel és az alábbiakban ismertetésre kerülő két másik kapható XLR csatlakozókkal is.

Wolf 10 százaléknyi ezüstje ahhoz még kevés, hogy zaciba csapjuk, annak biztosan csak a töredékét számolná ki a becsüs, amennyibe kerül. Fluoro polimer (FEP) anyagra cserélték a polietilént, mely a benne lévő levegővel biztosítja a szükséges izolációt.

Wild Dog vezetőszálainak anyaga színezüst, akárcsak a Diamond USB és HDMI kábeleké. Hogy hangzásban mit tudhat, azt csak tippelni tudnánk, de inkább nem tesszük, hanem várunk egy tesztpéldányra.

szubkábelek hangra gyakorolt hatását első körben Arcam AVR380 házimozi erősítő és SVS SB13-Ultra aktív szubbasszus láda közé illesztve vizsgáltuk. Az SVS tápkábele egyenesen a fali aljzathoz csatlakozott, itt is végeztünk némi kísérletet, pontosabban összehasonlítást a mellékelt “kanóccal” és egy AudioQuest NRG10 vezetékkel. Hanganyagnak a Valkyrie című film elejének, afrikai hadszíntéren játszódó jelenetét választottuk, melyben a szövetséges haderők légicsapással sújtanak egy hitlerista alakulatot. Van benne bőséggel olyan hangeffektus, ami alaposan megdolgoztatja a mélysugárzókat.

Már a belépő Black Lab is bebizonyította, van létjogosultsága a speciális célra tervezett és gyártott kábeleknek. A viszonyítási alapnak (szerencsére erre az alapra nem szándékoztunk építeni semmit) alkalmazott, viszonylag jó minőségű RCA vezetékhez képest tisztán kivehető volt a “fekete kutyus” pozitív hatása. Nagyobb dinamika, több erő tört elő a hatalmas zárt szubláda membránjából. Az Irish Red ezt kissé fokozta, a hangminőség javulása nem drámai, de egyértelmű. A Boxer mindezekre rátett egy lapáttal és már részletező képességről is beszélhetünk. A Husky hatására még pontosabb lett minden effekt, nem csak erőteljesebb, ütősebb. A légvédelmi gépágyú, a repcsik turbólégcsavarjai és fedélzeti gépfegyverei beköltöztek a szobába. A Wolf rendszerbe illesztése után már nem csak a kanapé tartószerkezetét remegtették meg a hanghullámok, a fejtámla is rázkódott, masszírozta a tarkónkat. Közben újabb, korábban nem hallott részletek bukkantak fel a támadó repülőgépek és a robbanások által felkavart sivatagi homokból.

Barbárság lenne egy szubkábelt (vagy bármilyen más házimozis komponenst) kizárólag csatajelenettel, lövésekkel és robbanásokkal tesztelni, ezért elővettünk néhány zenés filmrészletet is. Phil Collins Finally című koncertje közel 10 perces dobolással indul, amit különféle rendszereken számtalanszor megnéztünk, meghallgattunk az utóbbi 5 év során. A négy lábdob hangjának precíz visszaadása nem könnyű feladat, de arra, hogy mennyire nem az, csak most jöttünk rá. A Wolf bekötése új dimenzióba helyezte az említett muzsikát is.

Végezetül az SVS SB13-ULTRA-nál sokkal olcsóbb és szerényebb képességű, PSB SubSeries 125 mélynyomóval is kipróbáltuk az AudioQuest kábeleket. A Boxerhez képest a Husky egyértelműen hallható pluszt tett a hangzásához, de itt már erősen érdemes mérlegelni, megéri-e kétszer annyit költeni összekötő kábelre. Az SVS esetében nem kérdéses, hogy leginkább a Wolf illik hozzá, no meg az NRG10, vagy valami hasonló kategóriájú tápkábel, ha ki akarjuk belőle hozni a maximumot. Természetesen a szubkábelek esetében ugyanúgy érdemes figyelni az arányokra, mint bármely más komponens kiválasztásakor. Félmilliós mélynyomóhoz kevés a Black Lab, de még a Boxer is, mint erdőtűzhöz a vízipisztoly. Ugyanakkor egy százezer forintos szubláda hátuljába hiába biggyesztenénk Wild Dogot, nem lenne belőle REL Gibraltar.

Konklúzió

Korábban nem hasonlítottunk össze szubkábeleket, ezért számunkra is rendkívül tanulságos volt ez a teszt. Azt tudtuk, hogy nem elhanyagolható a házimozi erősítőt és a mélyládát összekötő vezeték minősége, törekedtünk is jófélét beszerezni, de hogy annyit lehet javítani egy adott mélynyomó hangján, mint amit hallottunk, az minket is alaposan meglepett. Már a belépő Black Lab is olyan hatással volt mindkét szubládánkra, mintha kinyitottak volna egy korábban csak csöpögő csapot. Aztán, ahogy egyre feljebb lépkedtünk, vastagabbá és egyenletesebbé vált az a bizonyos vízsugár, majd hömpölygő folyammá vált. Közben magával sodort olyan apró finomságokat, melyek létezéséről addig sejtelmünk sem volt.

Forrás: AV-Online.hu

 

Tovább a kábelekhez……………………

Audioquest BlackLab mélyláda kábel

audioquestblackLab
   
21 600 Ft83 000 Ft

Rendelhető 2-4 nap

-20%

Audioquest Boxer mélyláda kábel 16m

Boxer16m
Az AudioQuest márkát Bill Low (William E. Low)
Original price was: 224 100 Ft.Current price is: 179 200 Ft.

Rendelésre

Audioquest Greyhound mélyláda kábel

Greyhound
   
28 300 Ft96 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Audioquest IrishRed mélyláda kábel

IrishRedsub
(1)
Az AudioQuest márkát Bill Low (William E. Low)
39 000 Ft121 000 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Audioquest Husky mélyláda kábel

Husky
Az AudioQuest márkát Bill Low (William E. Low)
173 990 Ft355 000 Ft

Rendelhető 2-4 nap

 

Hozzászólás