A címben szereplő névvel rengeteg katalógusban és újságcikkben találkozhattunk már. Az ilyen névvel illetett hangdobozokat egyszerűen felismerheti minden hifi- és házimozi-rajongó. Jellegzetes a magas hangszóró alá és fölé épített közép- és mélyhangszórók szimmetrikus kialakítása. A következőkben arról essen pár szó, hogy miért jó ez a hallgató számára.

Mindjárt az elején tisztáznunk kell az irány karakterisztika fogalmát. Bár ezt a fajta paramétert ritkán szokták katalógusadatként megadni, érdemes megemlékezni róla. Ha valaki mondjuk, a szoba közepére felállít egy hangdobozt, bekapcsolja és körbejárja, az más és más hangzást fog tapasztalni a „körút” során.

A hangszórók ugyanis nem egyformán sugároznak a tér minden irányába. Hogy ez mennyire jó, az nem egyértelmű. Sokszor, jól jönne egy olyan szerkezet, mely ideális gömbsugárzó, azaz a tér minden irányába egyforma intenzitással sugároz. Elég lenne egy darab a stadion közepére, és mindenki hallana mindent. Más esetben pedig azt szeretnénk, hogy a kisugárzott energia minél kisebb hányada vesszen kárba, a hang csak célzottan, egy hallgatóhoz jusson el. A két végletet nehéz megvalósítani — majd később láthatjuk, azért van néhány kivétel. A hangdoboz más és más hangzást produkál a különféle irányokban. Ha ezt a paramétert számszerűsíteni akarjuk, fel kell venni az adott sugárzó iránykarakterisztikáját. A feladat egyszerűen megoldható, a hangdobozra egy merőjelet kapcsolnak, megforgatják, majd a merőmikrofonból származó eredményt egy — a hangdobozzal, azonos sebességgel forgó — kör alakú lapra felrajzolják. A körön értelemszerűen az irányok határozhatók meg, míg a középponttól mért távolság az adott irányban mért hangnyomást jelenti. Érdekes megnézni a dolgot több féle frekvencián. Így derül fény a körbejáráskor tapasztalt, nem csak intenzitásbeli, hanem hangszínbeli eltérésékre is.

A doboz a mélyebb hangok tartományában minden irányban közel azonos intenzitással sugároz. A magas tartományokban egyre irányítottabb lesz, vagyis csak szemből mérhetünk kellő hangnyomást.(Amikor a kördiagramban több frekvencián végzett mérés szerepel, azt is mondhatjuk, hogy az irány karakterisztika frekvenciafüggését adtuk meg.) Számos esetben, amikor megmérik egy hangdoboz frekvenciamenetét, nincs lehetőség a kördiagram felvételére. Azonban ha kíváncsiak az adott hangdoboz irányítottságra, felveszik a frekvenciamenetet néhány irányban, és általában egy diagramban ábrázolják a méréseket. Vizsgáljunk meg most egy közép vagy magas hangtartományban működő hangszórót. Ennek van valamilyen karakterisztikája. Ha ilyenekből sokat egymás mellé építünk és ugyanazzal a jellel tápláljuk, első ránézésre azt várnánk, hogy egy nagyméretű, sík hullámfrontot kapunk. Azonban ha az elemi sugárzók különböző irályokban terjedő hanghullámait fázishelyesen összegezzük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az irány karakterisztika kicsúcsosodik. Az összetett hangsugárzó szimmetriatengelyének irányában egy hatalmas intenzitású csúcsot tapasztalunk, míg ebből kitérve rohamosan csökken az intenzitás. Azt mondhatjuk tehát, hogy a rendszer fókuszálja a hangot. Hasonló dolog történik a D’Appolito-féle hangszóró elrendezés esetén is. Bár itt a legmagasabb hangsugárzóból csak egy van, a közép hangszóróknál érvényesül a fent említett fókuszálás. De a hanghullámokat megvizsgálva, azt fogjuk tapasztalni, hogy úgy terjednek majd a középtartományokkal együtt, mintha ezek két kerítésként gátolnák a magasabb tartományok szóródását. Hasonló céllal más tervezők is próbáltak kialakítani akusztikus lencséket”, melyekkel tökéletesebben próbálták a hallgató felé fókuszálni a hangot. Említésre méltó közülük a Genelec Directivity Controll Waveguide, melyet szintén könnyű felismerni: a közép és magas hangsugárzók különféle mélyedésekben kaptak helyet. Joggal merül fel a kérdés: Miért jó nekünk a fókuszált hang? A hangdobozok feladata, az eredeti hanginformáció hű visszaadása. Ehhez az szükséges, hogy a különféle frekvenciák ugyanolyan arányban érkezzenek a hallgató fülébe, mint ahogyan a felvételen rögzítve lettek. A hangsugárzókból kilépő hanghullámok. Jelentős része a padlóról és a plafonról verődik vissza. Ez sok esetben nem okoz olyan útbeli különbséget — a direkt és a visszaverődés után a hallgató fülébe jutó hangokra vonatkoztatva — hogy azt visszhangként érzékelje a hallgató. A két terjedési út egymással interferálva viszont kioltásokat és kiemeléseket eredményezhetnek bizonyos frekvenciákon, így a hangot színezik. Ezért jó tehát, ha minél kevesebb szórt hang érkezik a hangdoboz irányából a hallgató felé. (A hátsó falakról visszavert hanghullámoknál ez a probléma a nagy késés miatt nem áll fenn.) Mr. D’Appolito akusztikai felfedezését tehát a világ számos hangdoboz gyártója követi, jó néhányan közülük személyesen vele terveztetik dobozaikat. Jó megoldásként kínálkozik ez az elrendezés, hiszen amúgy is a magas, karcsú hangdobozok hódítanak a piacon. A keskeny építés viszont korlátozza a beépíthető hangszórók átmérőjét és ezen keresztül teljesítményüket is. A keskeny, kis átmérőjű hangszórókkal készült dobozok sztereó tere precízebb, a szélességi információ részletesebb, a nagyzenekar tagjai jobban elkülönülnek. Sokan éppen ezért szimpatizálnak a kisebb és olcsóbb dobozokkal. Mások viszont jobb mély átvitelre vágynak, és azt mondják, hogy ezekkel a dobozokkal soha nem lehet jó mély-hangot előállítani. Pedig jó mély-átvitelű nagy teljesítményű hangdobozok kis méretű hangszórókból is felépíthetők. Mindössze több hangszórót kell párhuzamosan kapcsolni. Minél mélyebbre megyünk, annál több hangszóróra van szükség, amit a félépítésből adódóan csak egymás fölé helyezhetnek. Hát ez az oka, hogy olyan népszerű a DAppolito elrendezés.