Többféle szerepkörben is alkalmazható az SVS Prime Elevation, mely idén tavasszal látott napvilágot. A kompakt, ugyanakkor sokoldalú hangfal hamarosan itthon is kapható.
Az SVS Prime Elevation különcségét elsősorban felezett trapéz formájának köszönheti. Utóbbi által olyan helyeken is alkalmazható, ahova más típusok nem, vagy csak körülményesen rögzíthetőek. Példának okáért beüzemelhetjük magassági front vagy háttérsugárzónak, de a manapság szokványos módon, álló frontok tetejére helyezve Dolby Atmos sugárzóként is megállja a helyét. A spéci geometriának köszönhetően olyan moziszobákban is praktikus lehet, melyekben pl. a mélyre lógatott vetítővászon alatt már csak kevés hely maradt hagyományos centersugárzó számára. Mi több, egy pár Elevationt egymás mellé, a falra téve és fordított polaritással bekötve dipól háttérsugárzót is építhetünk.
Az Elevation hangját szigorúan a széria karakteréhez igazították, így bármely Primemodellhez illeszthető, vagy akár fordítva, egy Elevation hangfalpárral megkezdett rendszert is kiegészíthetünk a későbbiekben, ha fejleszteni akarunk. A 2,5 cm-es alumínium magassugárzót és 11,5 cm átmérőjű mélyközép hangszórót tartalmazó rendszer zenehallgatásra és filmnézésre egyaránt alkalmas hangzást nyújt. Ezt a korábban általunk is bemutatott, azonos típusú hangszórókat tartalmazó Prime Bookshelf tesztelésekor szerzett, határozottan pozitív tapasztalatok alapján merjük leírni.
Mindent összevetve az SVS Prime Elevation egy univerzálisan alkalmazható kis hangfal, mely szabad kezet enged a friss rendszert építők fantáziájának, ugyanakkor nem elhanyagolható a baráti, (nettó 350 dollár/párról átszámolva) bruttó 130 000 Ft körüli ár sem, amelyet a párért kell fizetnünk. Mindez egy olyan hangfalacskáért, amit százféleképpen elhelyezhetünk, és persze amelyhez, könnyen idomuló, ugyancsak SVS gyártmányú aktív mélyládákat is társíthatunk.
forrás: AV-Online.hu
Hozzászólás
You must be logged in to post a comment.