Dune HD Solo 8K médialejátszó
A Solo 8K azok számára készült, akik az első 8K-s Dune HD lejátszót, a Pro One 8K Plus-t főleg a 2,5″-es lemezfiók (pontosabban a 3,5″-es hiánya) miatt nem találták ideálisnak. Tehát akiknek fontos, hogy akár 3,5″-es, normál méretű és tetszőleges kapacitású merevlemezt is helyezhessenek magába a lejátszóba, mert nem (vagy nem mindig) hálózaton keresztül (pl. egy NAS-ról) moziznának. Külsőre az újdonság olyan, mintha a csúcsmodell, az Ultra Vision 4K-ból elhagynánk a jobb felét a lenyitható előlappal és a fejhallgató-csatlakozóval. Bár a kijelző itt nem egy grafikus OLED panel, a Solo 8K megjelenése pont olyan letisztult és elegáns, mint a legdrágább Dune HD készülék, a gyártó logója nélkül is egyértelmű lenne a nagyon közeli rokonság.
Ahogy előző hírünkben már elmondtuk, a 8K-s lejátszásra képes új Dune HD modellek már az Amlogic S928X médiaprocesszor köré épülnek, szakítva a sok éven keresztül használt Realtek chippel. Így a várhatóan június elejétől kapható Solo 8K lejátszási képességek és teljesítmény terén teljesen azonos az év elején debütált Pro One 8K Plus-szal, koncentráljunk ezért a két 8K-s készülék közötti apróbb különbségekre!
A hátlapi csatlakozók között a Solo 8K-nál nem csak optikai, de koax digitális hangkimenetet is találunk azok számára, akik digitális, de még nem HDMI-s erősítővel hallgatnák a hangját. Mivel márkás DAC (digitál-analóg konverter) jelenleg csak Max Vision 4K és az Ultra Vision 4K modellekben található, így érdemes a Solo 8K-t akár csak sztereó zenehallgatáshoz is egy külső DAC-ra vagy jobbféle DAC-ot használó digitális erősítőre csatlakoztatni. Persze, ha már HDMI-s az erősítőnk, akkor nincs értelme a max. 5.1-es hangsávokat (és azokat is csak 16-bit felbontással) továbbító hagyományos digitális kimeneteket használnunk, hiszen a Solo 8K HDMI 2.1a kimentén minden házimozis hangsáv és akár a többcsatornás DSD zenefájlok (utóbbiak PCM formátumba dekódolva) is továbbítódnak az erősítőnkre. Szintén extra csatlakozó a hátlapon a sztereó analóg (2×RCA) hangkimenet, így analóg erősítő vagy hangprojektor is csatlakoztatható a Solo 8K-ra:
A kijelző jóval nagyobb, 6-karakteres (tehát a másodpercek megjelenítésére is képes lejátszáskor vagy készenlétben, amikor is a pontos időt mutatja), így messzebbről is jól látható, fényereje, kikapcsolása itt is finomhangolható a lejátszó beállításainál. Az USB2.0 aljzat itt az előlapra, egy USB3.0 a hátlapra került, míg a Pro One 8K Plus-nál az USB2.0 és a két USB3.0 is a jobb oldalon van. De a Solo 8K jobb oldalára, a lemezfiók ajtaja alá is jutott még két darab USB3.0 aljzat, így itt eggyel több, összesen 3 darab nagy sebességű USB-csatlakozót kapunk:
Nincs viszont USB-slave aljzat a Solo 8K-n, így ő nem használható USB-s háttértárként a számítógépünkhöz csatakoztatva. Pedig itt talán még hasznosabb lenne ez a funkció, mivel nem csak 2,5″-es, de akár 24 TB-os, 3,5″ méretű HDD-t is fogad a jobb oldalon nyitható lemezfiók, azaz akár sokkal több adatott is mozgathatunk a lejátszóban működő tárhelyre, mint a csak 2,5″-es HDD-t vagy SSD-t fogadó Pro One 8K Plus-nál. Ha nem akarjuk kivenni a HDD-t a Solo 8K-ból, hogy másoljunk rá, akkor gigabites ethernet-hálózaton keresztül kb. 100 Mbyte/s sebességgel tehetjük ezt meg, ami azért nem sokkal lassabb, mint egy USB3-on csatlakoztatott lemez esetében. Vezeték nélkül akár WiFi6 sebesség is használható, ha van ilyen routerünk otthon.
Az utolsó különbség a Solo 8K és a Pro One 8K Plus között a 3 illetve 2 külső antenna. Az előbbin külön antennát kapott a Bluetooth, így a mellékelt távvezérlő és más Bluetooth-os eszközök várhatóan még távolabbról is működnek majd most így, hogy nem a WiFi-antenna fogja/sugározza a Bluetooth jeleket is.
Főbb tulajdonságok
- Amlogic S928X-K/J 5+1 magos médiaprocesszor Mali-G57 grafikai processzorral.
- 8 GB RAM és 64 GB flash memória.
- Android 11 operációs rendszer.
- Passzív hűtésű fém ház 3,5″-es lemezfiókkal, aktív hűtéssel a lemezmeghajtó (akár 16 TB-nál nagyobb kapacitással is) számára.
- Asztali óraként is használható, nagy méretű, másodpercet is mutató kijelző állítható fényerővel, de akár ki is kapcsolható (pl. hogy mozizás közben ne zavarjon).
- 8K-s videók lejátszása akár 60, 4K-s videók akár 120 képkocka/másodperc sebesség mellett is.
- 8K felbontás mellett akár HDR10, 4K felbontás mellett akár HDR10/HDR10+/Dolby Vision színkezelés, HDMI 2.1a kimenet.
- USB3.0 és USB2.0 portok.
- HD-s hangsávok (beleértve a Dolby Atmos-t, DTS:X-et, Auro-3D-t is) továbbküldése HDMI-n
- DSD (SACD) fájlok lejátszása akár 5.1 PCM-ben is, DST tömörítés támogatása.
- Rugalmas bővíthetőség a több millió androidos alkalmazásnak és a Dune HD plugin-eknek köszönhetően.
- Widevine Level 1 DRM: prémium online szolgáltatásokhoz (pl. YouTube 4K/8K) szükséges másolásvédelem kezelése.
- Bluetooth távvezérlő.
Extra funkciók
- Google Play Store: előre telepítve a Google alkalmazásboltja (az Android TV-s változat).
- 4K/8K és HDR YouTube videók (VP9 profile 2 és AV1) lejátszása.
- Jukebox: többféle jukebox alkalmazással való kompatibilitás a médiagyűjtemény látványos megjelenítése és rendezése érdekében. Saját, a lejátszón futó filmes jukebox alkalmazás (My Collection).
- Médialejátszók között a legtökéletesebb Blu-ray menükezelés: teljes körű BD-J, BD4K, BD3D, HD-hang támogatás, seamless branching és tetszőleges bonyolultságú lejátszási listák hibátlan kezelése.
- Professzionális szinten vezérelt HDMI-kimenet – pl. minden felbontáshoz külön beállítható színtömörítési (chroma subsampling) mód, egyedi algoritmus a villódzásmentes képfrekvencia- és felbontásváltáshoz.
- Blu-ray fájlok (mapparendszer és ISO, 2D) lejátszása menüvel együtt, Dolby Vision formátum (MEL és FEL) mellett is, kategóriájában a legjobb kompatibilitással.
Minden más médialejátszónál szélesebb Dolby Vision támogatás számos formátumban (BDMV, BD ISO, MKV, MP4, TS, M2TS), valamennyi Dolby Vision profil (P4, P5, P7 MEL és FEL, P8) kezelésével. - Testre szabható kezelőfelület: számtalan skin és egyéb opció, jukebox programok.
- USB-s optikai meghajtó kezelése fájlokhoz, DVD/Blu-ray lejátszáshoz (csak írott lemezek esetén).
- Webböngésző: USB-s egér és billentyűzet kezelése, weboldalak megjelenítése a TV-n tetszőleges androidos webböngésző app futtatásával.
- HLS, DASH: Apple HLS és DASH adaptív bitrátájú streaming protokollok támogatása a legjobb minőségű internetes videók lejátszásáért.
- Control4 és Crestron driverek okosotthon-rendszerekhez.
- Dune Control ingyenes mobil alkalmazás Androidra és iOS-re a teljeskörű távvezérléshez (beleértve a jukeboxot és a zenelejátszást is).
Specifikáció
- Processzor: Amlogic S928X-K/J Dolby Vision VS10 motorral
- RAM: 8 GB
- Flash memória: 64 GB
- Csatlakozások: 1 × HDMI 2.1a kimenet, 1 × SATA belső csatlakozó, 3 × USB3.0 host, 1 × USB2.0 host, sztereó (RCA) analóg hangkimenet, optikai és koax digitális hangkimenetek, ethernet (RJ45), 12V DC tápbemenet, 2 darab külső Wifi-antenna.
- Ethernet: 10/100/1000 Mbit/s.
- Wifi: 802.11b/g/n/ac/ax 2,4/5 GHz 2T2R külső antennákkal.
- Bluetooth: 5.2 (külső antennával)
- Médiaforrások: USB-s háttértárak, USB-s optikai meghajtó, belső SATA HDD/SSD, WiFi- és ethernet-hálózat (SMB, NFS, HTTP).
- Videókódolások: MPEG2, MPEG4, XVID, WMV9, VC1, H.264, H.265, H.265 10-bit, VP9, akár 100 Mbit/s adatsebesség felett is.
- Videóformátumok: MKV, MPEG-TS, MPEG-PS, M2TS, VOB, AVI, MOV, MP4, QuickTime, ASF, WMV, BDMV, DVD-ISO, BD-ISO, VIDEO_TS.
- 3D-s fájlformátumok: side-by-side, top-bottom.
- 4K videóformátumok: 4K/120 Hz-ig, HDR10, HDR10+, Dolby Vision.
- 8K videóformátumok: 8K/60 Hz-ig, HDR10.
- Képfrekvencia-váltás: automatikus vagy manuális.
- Képfelbontás-váltás: automatikus vagy manuális.
- Hangformátumok: MPEG-1/2 layer I/II/III, AAC, LPCM, WMA, WMAPro, FLAC, sokcsatornás FLAC, Vorbis, WavPack, APE, ALAC (Apple lossless), SACD (Super Audio CD), AC3, DTS dekódolás 24-bit/192 kHz-ig, HD-s hangformátumok továbbküldése (Dolby TrueHD, Dolby Digital Plus, Dolby Atmos, DTS-HD, DTS:X). Feliratformátumok: SRT (külső), SUB (microDVD, külső), TXT (MKV, külső), SSA/ASS, VobSub (MP4, MKV, külső SUB/IDX), PGS (Blu-ray, TS, MKV).
- Képformátumok: JPEG, PNG, BMP, GIF.
- Lejátszási listák: M3U, PLS, CUE.
- Képlejátszási funkciók: diavetítés, képváltási effektek, forgatás, zoom, lejátszási lista böngészése, ismétlés, véletlenszerű.
- Hálózati fájlkezelés: SMB-böngésző (SMB-kliens és -szerver), NFS-böngésző (kliens), UPnP/DLNA-böngésző (kliens).
- Alkalmazások: Dune HD alkalmazások a Dune Store-ból, Android alkalmazások (fájlból vagy a Play Store-t telepítve).
- Fájlrendszerek: FAT16/32 (írás/olvasás), EXT2/3/4 (írás/olvasás), NTFS (írás/olvasás), exFAT (írás/olvasás) HFS/HFS+ (csak olvasás), BTFS (írás/olvasás).
- Widevine DRM: Widevine DRM L1.
- Operációs rendszer: Android 11 (Android TV alapokon) + Dune HD OS (Linux alapokon). 64-bites OS kernel, 32-bites Android alkalmazások
- Tápellátás: 12V (3A) DC
- Méretek: 215×75×184 mm
Értékelések
Még nincsenek értékelések.