Marantz CD6006 / PM6006 teszt

Manapság ritka vendég nálunk a 90-es években szinte uralkodó CD/integrált erősítő párosítás. A világ változik, és manapság forráskészülékként többnyire a hálózati lejátszók jönnek szóba. De, ahogy az LP-nek, úgy a CD-nek is vannak fanatikus rajongói, akik nagy lemezgyűjteményük elherdálása helyett inkább új lejátszót vásárolnak a régi, kiöregedett példányok helyett, számukra lehet érdekes a Marantz CD6006, s ha összeillő párosban gondolkodnak, mellé a PM6006 is.

A Marantz hét tagot számláló CD/SACD lejátszó sorozatának belépő modelljét követi, a díjnyertes CD6005-öt váltotta le 2016 őszén. A változások inkább a finomhangolás felé mutatnak, vagyis áttervezett áramkörök és speciálisan válogatott alkatrészek különböztetik meg az elődtől elektronikai szempontból, mechanikailag pedig az erősebb, merevebb készüléklábak, melyek hatékonyabban csökkentik a vibrációk hangra gyakorolt hatását. Az analóg és digitális paneleket ellátó tápegysége teljesítményét tekintve jelentősen túlméretezett, nagy sebességű Shottky Barrier diódákra és nagyáramú puffer kondenzátorokra épül, így a folyamatos, tiszta tápfeszültség – ami ugye a jó hang alapja – biztosított. A digitális technika fejlődését a CD lejátszókban leginkább a D/A átalakítók képviselik, a CD6006-ba a kiváló 192 kHz/24 bit-es CS4398 DAC-ot építették, a jelutakban pedig a Marantz csúcskészülékei számára kifejlesztett HDAM-SA2 topológiát alkalmazzák. Az általánosságban használt analóg műveleti erősítőkhöz hasonló kialakítás diszkrét elemekből épül fel, de lényegesen magasabb jelemelkedési sebességet, alacsonyabb zajt, nagyobb dinamikát és több részletet biztosít, mint a közkedvelt IC-s megoldás.
Meg kell említenünk még a szintén HDAM-SA2 áramköri kialakítású fejhallgató erősítőt, amely széles kimeneti impedancia tartományával alkalmazkodik a forgalomban lévő fejhallgató típusokhoz, mindig az optimális illesztést nyújtva számukra. Frontoldali USB csatlakozását a MP3, WMA, WAV és AAC formátumok tárolóeszközökről történő lejátszására és iPod/iPhone csatlakoztatására használhatjuk, utóbbi megoldás komfortosabb navigációt tesz lehetővé zenéink között. Távvezérlője is megújult, optimális méretű, kellemesen kézbe illő darab.

A készülékek pezsgő arany, vagy a visszafogottabb megjelenést biztosító fekete színben készülnek, a design pedig összetéveszthetetlenül „marantzos”. Szimmetrikus kialakítású, középen elhelyezett futómű és kijelző, alapfunkciók elérését lehetővé tevő gombsor jellemzi, az ívelt sarokelemek viszont műanyagból készülnek. Ez az összhatást nem igazán rontja, inkább csak kiemeli a középső panelt.
Hátul aranyozott analóg és digitális RCA kimenetek, és egy optikai digitális kijárat található, ezen kívül csak a – cserélhető – tápkábel és a rendszer távvezérléshez szükséges ki/bemenetek sorakoznak, meglehetősen szellős kialakítással.

A fedlap alatt rend uralkodik, „van benne anyag”, az látszik, mint ahogy az áramköri szeparációt biztosító elválasztó lemezek hiánya is, de ezek inkább csak a magasabb árfekvésű modellekben jellemzőek.

Az integrált erősítő páros szintén a „második lépcsőfok” az 5005-el kezdődő kínálatban. Teljesítménye 2×45/60W (8/4 Ohmon), ami alapján a legtöbb mai érzékeny hangsugárzóhoz már tökéletesen elegendő lehet, kisebb és közepes méretű szobákban. Ahogy a CD játszónál, itt sem alkalmazzák az integrált áramkörös, műveleti erősítőket, az előerősítőben és a végfokban is diszkrét elemekből építkeznek (HDAM) a fent vázolt előnyök miatt. Ez nyilván egy kicsit bonyolítja a gyártást, mert a jó hangminőséghez az alkatrészek bemérése és válogatása szükséges, és ez nyilván körülményesebb folyamat, mint egy IC beültetése. A toroid trafó árnyékolt kivitelű, és a tápegység csúcsárama az elődéhez képest magasabb, ami a dinamikai csúcsok élethűbb visszaadásában jelentkezik. A 6006-os beépített DAC-ot is tartalmaz, ugyanazt a 24bit/192kHz-es CS4398-at találjuk itt is, mint a CD játszóban, a belső fotón megfigyelhető árnyékoló dobozban. Külső digitális forrás jelét egy koax és két optikai aljzat fogadja.
Öt analóg készüléket csatlakoztathatunk az aranyozott RCA bemenetekre, ebből az egyik RIAA korrektorral ellátott phono, valamint egy felvevő eszköz számára is van dedikált be/kimenet.

Hangsugárzóink számára két pár aranyozott – csupasz kábelvéget is fogadó – banánaljzat áll rendelkezésre, melyek közül az előlapi kapcsolókkal választhatjuk ki a kívánt párt, vagy akár mindkettőt, ha kettős kábelezéshez támadna kedvünk.

Az előlap a CD-vel harmonizál, két nagy forgatógomb és szimmetrikus kialakítás jellemzi. Kék ledes állapotkijelzés kapunk, és az audiofilek számára kissé idegen hangszín-, és hangosságszabályzó (loudness) áramköröket. A 6006-os vásárlóközönsége még nem kizárólag a vájtfülű réteg, ezért senki se törjön pálcát felette, főként hogy mindezt a „source direct” gomb megnyomásával könnyedén áthidalhatja.

Hangminőség

Az erősítő a SA1550-eseimet hajtotta, vdH D352 kábelezéssel, a CD játszót pedig szintén vdH kábellel (Second) kötöttem össze.
Kezdjük a teljesítménnyel. A System Audio állódobozokkal már 10 órás állásban „üvöltő” hangerőt produkál, vagyis a 60W még 40 négyzetméteren is több, mint elegendő. Dinamikus és kellően mélyre is megy, a Simple Minds koncertfelvétel hatalmas dobbeütéseit a mellkasomban érzem, ugyanakkor a basszusgitár lágyabb szólamaira sem lehet panasz.
A „marantzos” karakter annyiban megmaradt, hogy a magasabb frekvenciák hangsúlyosan vannak jelen, de egyáltalán nem húzza el a hangképet felfelé, és már rövid bejáratás után sem tapasztalni karcosságot. Ellenkezőleg. Amit először megfigyeltem, az a magashangok finom felbontása, tisztasága és kidolgozottsága. A térben szépen elhelyezve, pontosan pozícionált, selymesen csilingelő hangokkal kényeztet, ami ebben az árkategóriában nem megszokott dolog. A nyílt felső tartomány és a jó térleképzés levegős, transzparens hangot eredményez, és ez a kidolgozottság a középtartományban is megfigyelhető – igaz, már nem ennyire kiemelkedő módon.

Leginkább klasszikus zenén mutatja meg, hogy a termékismertetőben hangsúlyozott áramköri megoldások valóban hoznak valamit a konyhára. A hangszerek helyes tónusban, hihető méretben és dinamikusan szólalnak meg, a színpadkép pedig minden irányban kiterjedt, a hangok teljesen leválnak dobozokról. A vonósok érzelemdús játékát szépen prezentálja, és a hangversenyzongorát sem keverjük össze egy pianínóval. Talán jazzen nyújtotta a legnagyobb élményt, karakterének a nyüzsgő, részletekben gazdag, különösen a magastartományra „kihegyezett” felvételek felelnek meg, az élő zene „járulékos” összetevői, a nézőtér felől érkező neszezések, visszafogott, mégis határozott jellegű kíséretet adnak a zenének.

A könnyűzenéhez, vagy a múlt századbeli rock klasszikusok hiteles előadásához minden képessége megvan. A teljesítmény ide is elég, a dinamika úgyszintén, a felbontásbeli képességeit pedig a legtöbbször kifutni sem képes.

A két komponens között hangzásuk jellegét tekintve nincs eltérés, a CD játszó és az erősítő összekötésének módját pedig a rendelkezésre álló kábelek minősége szerint válasszuk meg, mivel mindkét készülék azonos DAC-ot rejt. Ha van egy jó analóg szettünk, használjuk azt, amennyiben a digitális kábel képvisel magasabb szintet, talán az lesz a jobb megoldás.

Ajánlás

A Marantz CD6006 / PM6006 páros kellemesen árazott belépő az audiofil világba, az elődmodellek finomhangolása nagyjából változatlan áron egyre jobb hangminőséget eredményez, és akinek ez fontos, el ne felejtse meghallgatni őket, ha készülékcserén gondolkodik. Egyedül talán a hálózati lejátszást hiányolhatnánk az erősítőből, de semmiképpen sem az ár tükrében. Együtt, vagy külön egyaránt helytállnak, semlegeshez közeli karakterükkel könnyedén illeszthetők „idegen” komponensekhez.

 

CD6006
Frekvencia-átvitel: 2 Hz – 20 kHz
Dinamikatartomány: 100 dB
Jel-zaj viszony: 110 dB
THD: 0,002%
Csatorna elválasztás: 98 dB
Méretek: 40 × 340 × 105 mm
Tömeg: 6,5 kg
Ár: 139 990,- Ft

PM6006
Kimenő teljesítmény: (8/4 Ohm) 45 W / 60 W
Frekvencia-átvitel: 10 – 70 kHz
THD: 0,08 %
Damping faktor: 100
Méretek: 440 × 370 × 105 mm
Tömeg: 7,6 kg
Ár: 169 990,- Ft

 

Forrás: hifipiac.hu

-20%

Marantz CD6007 CD lejátszó fekete

marantzcd6007
(2)
USB lejátszás: WAV, MP3, AAC, WMA, FLAC HD,
Original price was: 199 990 Ft.Current price is: 159 900 Ft.

Raktáron - azonnal

Hozzászólás