Beépített, rejtett hangfalak, hangszórók – tények és tévhitek

Falba épített hangsugárzókat, hangszórókat évtizedeken át csak a hangstúdiókban, a mozikban találhattunk, az otthoni szórakoztatásban csak egy-két csodabogár hifista alkalmazta. Napjainkban a komoly házimozik és az intelligens házak világában egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. Hogy mennyire éri meg, az kiderül az alábbi sorokból.

M&K Sound falba építhető IW950 hangfal

Ha megnézzük a hangsugárzók történelmét, bizony már a negyvenes években is előfordultak falba építhető konstrukciók, és hangdoboz megoldások egyaránt. Persze sok esetben maga az alkalmazási terület dönti el ezt a kérdést, hiszen egy moziban egyértelmű a falakba való beépítés, csakúgy, mint ahogy a gitárerősítök hangsugárzója vagy egy mobil hangosító berendezés csak hangdobozként létezhet. A legnagyobb terület, ahol a két megoldás szinte párhuzamosan fut az a hangstúdiók lehallgató rendszere. Itt nagyon sok esetben két lehallgató rendszer is működik, egy nagy, mely a legtöbb esetben egy falba épített rendszer, és egy úgynevezett közel téri rendszer, mely a keverőpulton elhelyezett általában kisebb hangdobozokból áll. A beépítés bizony minden esetben nagyobb költségeket jelent, és sokkal gondosabb tervezést is igényel, hiszen nem nagyon van lehetőség utólagos módosításra, változtattatásokra. Emiatt persze alaposan meg is gondolja mindenki, hogy bevállalja-e ezeket a költségeket, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor nem nagyon van lehetőség a hangrendszer cseréjére, fejlesztésére, hiszen ez gyakorlatilag egy átépítést jelent. Ez utóbbi szempont érvényesül azoknál is akik komoly hobbiként hifiznek, állandóan kísérletezgetve, cserélgetve a rendszer komponenseit, törekedve mindig jobb és jobb hangzásra. Egyértelműen látszik, hogy a beépített hangsugárzókat egy speciális réteg igényli:egy jól meghatározott zenei igényszinttel rendelkeznek hosszútávra keresnek, optimális, megbízható megoldást nem fanatikusok, nem lelnek örömet a kísérletezésben fontos szempont az esztétika,a „feleség faktor” van elegendő pénzük a meg- valósításra. Ennek a rétegnek az igényeit egyre inkább nálunk is felismerik a hifis cégek, így megjelentek hazánkban is azok a megoldások, amiket régebben csak a nyugati lapokból ismertünk. A gyártó cégek közül jó néhánynak a termékpalettáján megjelentek a beépíthető hangsugárzó rendszerek.

Akusztikai alapok: A mérnök, a tervező munka során mind az elektronikai, mind a mechanikai oldal megtervezésekor mind a mai napig egy korlátozott világban mozoghat. A tervezés során a való dolgokat le kell egyszerűsítenünk, hogy a rendelkezésre álló matematikai apparátusainkkal a probléma megoldható legyen. Ilyenkor a mernők azt mondja, a hangdoboz legyen a membránhoz képest végtelen tömegű, a dobozfal, a membrán végtelen merev, stb. Ezek a kitételek lehetővé teszik a megoldható modellek felállítását, így a tervezési feladat gazdaságos elvégzését. Azonban amikor az asztalos megépíti a hangdobozt, az sohasem lesz végtelen merev, az bizony rengetegféle irányban, sokféle módon fog rezegni, mozogni. Természetesen ennek elkerülése végett előszór merevítő elemeket helyeztek el a dobozokban, majd különleges anyagokat találtak ki. Napjainkban bonyolult számítógépes mérési eljárásokkal vizsgálva a kísérleti dobozokat és összetett modelleken vizsgálva a felépítést, próbálnak minél masszívabb, a nemkívánatos rezgésektől mentes dobozokat építeni. Ám akár mit is mondunk, a hangdobozban bizony nem csak a hangszórómembránok rezegnek. A doboz falai is, és mivel ezek is a lehallgató légtérben vannak, ugyanúgy hangokat keltenek, mint a hangszórónk membránja. Persze ezeket direktben nem halljuk, csak azt tapasztaljuk, hogy elszíneződik a hegedű hangja, dünnyög a basszus, stb. Ezeknek az úgynevezett szekunder sugárzásoknak az elkerülésére kézenfekvő módszer lehet a falba építés. Ha a hangsugárzó rendszerünk dobozából csak a hangsugárzók felülete néz a hallgató felé, a hangdoboz nem kívánt rezgései, megfelelően csillapítva a fal mögött maradnak, akkor sokkal tisztább, valóságosabb hangélményben lesz részünk. Persze a magyarázat így egyszerűen hangzik, a megvalósítás itt is rejt buktatókat: nem szabad, hogy a hangsugárzó rendszer szekunder rezgései a falszerkezetre átjussanak, mert akkor ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk.

 

MK_feb2016_iw300_D web

 

M&K Sound falba építhető hangfal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Körültekintő tervezés: Amint arra a bevezetőben utaltam a falba épített hangsugárzók és hangszórók megvalósítása sokkal körültekintőbb tervezést igényel. A házfalak ugyanúgy, mint a hangdobozok falai nem tekinthetők végtelenül merevnek tehát hajlamosak nem kívánt rezgésekre. Sajnos kevés olyan eset van, ahol új házban, már a tégla/beton falak kialakítása során elkészülnek a hangdobozok helyei. Ilyenkor könnyebb a megfelelő felfüggesztő elemek beépítése is. Ha utólagosan készülnek ezek, akkor még inkább szükség van a kivitelezők tapasztalatára, hozzáértésére, mert előfordulhat, hogy a gondos tervezés ellenére helyszíni módosításokra van szükség. Általában, ahol beépített hangsugárzók készülnek már a falak akusztikusan tervezett burkolatot kapnak. Az ilyen megoldásokban több rétegű — úgynevezett szendvics — szerkezetek kerülnek kialakításra.

Ezek is sok apró buktatót rejtenek, sok esetben a megszokott építőipari szemlélettől eltérő megoldásokat igénylenek, más anyagokkal, más beépítési technológiákkal. Így tehát igen fontos, hogy a beépített hangrendszer kivitelezője, az ilyen installációs munkákban jártas szakember legyen. Aki rendelkezik megfelelő akusztikai ismeretekkel, széleskörű építőipari anyagismerettel, valamint magas szintű jártassággal rendelkezik a szükséges installációs technológiák terén is. Azt is tudnunk kell, hogy ennek a mesterségnek is megvannak a szakmai fórumai. Tőlünk nyugatabbra, illetve a tengerentúlon, ahol már sokkal nagyobb hagyományai vannak ennek az „iparágnak”, rendszeresen rendeznek kiállításokat, illetve szakmai konferenciákat.

 

M&K Sound falba építhető mélyládaMK_feb2016_iw28s_D web

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akusztika és esztétika: A falba építés magával hordozza az esztétikus külsőt, mivel eltűnik a hangdoboz, az állvány, a kábelek. Mindössze egy rács vagy egy szövetlap árulkodik arról (már ha egyáltalán észrevehető a belsőépítészeti környezetben), hogy egy hangtechnikai berendezéssel állunk szemben. A különféle falburkoló elemek helyes megválasztása, azok kombinációja, valamint a különféle bútorok jelenléte nem csak esztétikus enteriőrt eredményez, hanem akusztikai szempontból is megfelelő viselkedést kölcsönözhet a szobának. Ezen a ponton hasznos, ha a belsőépítés és az akusztikus tervező szorosan együttműködik. Sajnos sok esetben (elsősorban nagyberuházások kapcsán) hallom, hogy az akusztikusok mérgelődnek: a belsőépítész kitalált valamit,és azon még csak egy csavart sem szabad módosítani, de mi azért oldjuk meg az akusztikai problémákat! ” Napjainkban, fölég egy házimozi tervezésekor minden szereplőnek tudatában kell lenni, hogy mi a végcél. Napjaink technológiái, anyagválasztéka, rengeteg mindent lehetővé tesz, és okos kompromisszumokkal a művészi és a technikai igény is kielégítést nyerhet.

Finombeállítás: A megszokott hifi rendszereknél a doboz tologatásával, forgatásával, a kábelek variálásával lehet a rendszert tuningolni, trimelni. A beépített rendszereknél ez általában nem járható megoldás. Annál fontosabb viszont a “szoftveres” beállítás. A házimozirendszereknél megszokott beállítás itt is elengedhetetlen, a hangerőszintek, késleltetések beállítása nélkül nem számíthatunk jó hangra. Fontos továbbá a basszusok precíz beállítása. Saját tapasztalataim azt mutatják, sokkal markánsabban jelentkezik a hatás. Mivel sok esetben a belsőépítészethez illeszkedő módon a hangsugárzók elrejtésre kerülnek, sok esetben van szükség a frekvenciamenet korrigálására. Tipikus eset a vászon mögé rejtett vagy szövettel burkolt hangsugárzók beállítása. Sok esetben a gyártók már a hangsugárzó keresztváltójában elhelyeznek megfelelő korrekciós kezelőszerveket. Ha ez nincs, akkor az előerősítő/proceszszor EQ-jával dolgozhatunk.

A falba épített hangsugárzók és hangszórók minden ellenkező híresztelés ellenére meg tudnak úgy szólalni, mint egy normál audiofil hangdoboz. Bár sok hifista esküszik az önálló hangdobozokra, a beépítés nyújtotta akusztikai előnyök elvitathatatlanok, csak úgy mint az esztétikai jellemzők. Megfelelő szakértelemmel és megfelelő hangsugárzókkal nagyon jó hangminőségű, valóban high-end moziszobákat lehet kialakítani.

Taga Harmony TOS-215 kültéri hangfalpár

tagaharmonyTOS215
A hangsugárzó alkalmas beltérre és kültérre egyaránt. A
37 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Ajánlott

Lithe Audio 6.5" Bluetooth-os, IP44 vízálló, aktív mennyezeti hangszóró

LitheAudiobluetoothip44
Bluetooth 5.0 30 méteres kapcsolattal Minden egyben Beépített
144 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Dali PHANTOM E-50 mennyezeti hangszóró

daliphantome50
Ajánlott erősítő teljesítmény: 40 - 120 Watt Frekvencia
79 000 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Focal 100 ICW 5 beépíthető hangsugárzó

Focal100ICW5
Teljesítmény: 100 Watt Érzékenység : 88 dB Kivágási
64 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Polk Audio RC60i beépíthető hangfal db

RC60I
Kerek formájú és süllyesztett kivitelben az RCi mennyezeti
-27%

Magnat Symbol X 160 kültéri hangfal

magnatsymbolx160
Teljesítmény: 110 / 200 Watt Frekvenciaátvitel: 35 –
Original price was: 149 900 Ft.Current price is: 109 000 Ft.

Rendelhető 2-4 nap

Taga Harmony TCW-500R V.4 beépíthető hangsugárzó pár

tagatcw500r
A Taga Harmony TCW sorozat hangsugárzói különleges hangélményt
66 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

-10%

Focal 100 ICW 6 beépíthető hangsugárzó

Focal100ICW6
Teljesítmény: 100 Watt Érzékenység : 89 dB Kivágási
Original price was: 87 990 Ft.Current price is: 79 600 Ft.

Rendelhető 2-4 nap

QAcoustics QI1190 (Qi65CW) időjárásálló mennyezeti hangszóró

QI1190
Teljesítmény: 15 - 60 Watt Kültéri beépíthető hangszóró IPX4
95 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

-7%

Taga Harmony TOS-600 V2 kültéri hangfalpár

tagaharmonyTOS600
A hangsugárzó alkalmas beltérre és kültérre egyaránt. Extrém
87 990 Ft94 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Ajánlott

Lithe Audio 6.5" passzív 2 utas mennyezeti hangszóró

6.5"passzív
Tervezőink olyan terméket alkottak, amely ötvözi a praktikusságot
42 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Bowers & Wilkins CWM 652 falba építhető hangszóró, hangfal

bwCWM652
Számos kifinomult technológiát alkalmazunk ezeknél a falba építhető
179 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Taga Harmony TCW-290R beépíthető hangsugárzó pár

tagatcw290r
Dolby Atmos hangfalnak is kiváló!   Taga Harmony TCW-290R beépíthető
59 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Dali PHANTOM E-80 mennyezeti hangszóró

daliphantome80-1
Ajánlott erősítő teljesítmény: 30 - 150 Watt Frekvencia
129 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Taga Harmony TOS-580 kültéri hangfalpár

tagaharmonyTOS580
A hangsugárzó alkalmas beltérre és kültérre egyaránt. A
79 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

M&K Sound IW-95 THX beépíthető hangfal

m&ksoundiw95
Ha a legjobbat keresed…. A filmek hangja megérkezett –
379 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Ajánlott

Lithe Audio 6.5" passzív 2 utas mennyezeti hangszóró IP44 vízálló

6.5"passzív
Ez a Lithe Audio kétutas mennyezeti hangszóró tökéletes
55 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Taga Harmony TOS-700 kültéri hangfalpár

tagaharmonyTOS700
IP65 besorolás : víz-, por- és UV-álló TIMPC
114 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Bowers & Wilkins CCM 382 mennyezetbe építhető hangszóró, hangfal

bwccM382
A CCM382 kétutas, mennyezetbe építhető, széles sugárzási szöggel
109 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

M&K Sound IC95 beépíthető hangszóró, Dolby Atmos hangszóró

mkic95
Az új, IC95 beépített hangszóró a jól bevált
279 990 Ft

Raktáron - azonnal

Focal 100 IWSUB8 falba beépíthető passzív mélyláda

focal100IWSUB8
Teljesítmény: Max 200W / 4 Ohm Passzív beépíthető
209 900 Ft

Rendelhető 2-4 nap

-8%

KEF Ventura 6 kültéri hangfal fekete

ventura6bl
Időjárásálló, IP65 tanúsítvánnyal és sópermettel tesztelt, tengeri minőségű
Original price was: 249 900 Ft.Current price is: 229 900 Ft.

Rendelhető 2-4 nap

Dali PHANTOM E-60 SET

daliphantome60set
A CI hangsugárzók süllyesztett burkolatának használata a legjobb
147 990 Ft

Rendelhető 2-4 nap

Hozzászólás