Magnat CS multiroom hangrendszer teszt / audio&vision online

A széles felhasználói közönség igényei minimalizmusért kiáltanak. Sokan szeretnék a háttérzenei aláfestést egyetlen apró dobozzal letudni, és a Magnat CS 10/CS 40 párosa pont azért keltette fel kíváncsiságunkat, mert kompakt, mégis elvégzi a rábízott munkát.

Multiroom, mint új irány

Kis túlzással, hetente lépnek be újabb és újabb hifi gyártók a többszobás hangrendszerek világába, így nem is lepődtünk meg, amikor a Magnat újoncairól értesültünk. Két tagból áll a német cég multiroom családja: a tesztünk tárgyát képező CS 10-ből és egy nála lényegesen nagyobb testvérből (CS 40). Mindketten ún. egydobozos hangrendszerek, más szóval mindent magukba foglalnak, ami a zene megszólaltatásához, és helyi hálózatra történő kapcsolódáshoz szükséges.

A kisebbik modell kb. 100 000, míg nagyobb testvére kb. 130 000 forintért vásárolható meg. Így a CS 10 valamivel drágább, bátyja viszont méret/teljesítmény paraméterei alapján némileg olcsóbb a vetélytársakhoz képest. E két egység alkalmazásával legfeljebb 10 zónás multiroom rendszert építhetünk, melynek tagjait független hangerővel és műsorral vezérelhetjük szimultán. Mindkét hangrendszer beépített WiFi adapterrel is rendelkezik, így használatuk nem igényli feltétlenül Ethernet kábel behúzását, amennyiben otthonunkban a vezeték nélküli jelerősség megfelelő.

Ahhoz, hogy ringbe szálljon riválisaival, a két komplett egységen túl még több eszközt is bemutathatott volna a Magnat. Azonban akik ismerik e márkát, azok tudják, hogy gerincüket főleg autóhifi komponensek és hagyományos hangsugárzók képezik. A CS 10 és CS 40debütálásával praktikus eszközöket akartak csupán felmutatni azoknak, akik multiroom-ot akarnak építeni már kész házba, a költségek és a rendszereszközök számát alacsonyan tartva. Nem csak méretével hívta fel figyelmünket a CS 10, hanem annak tényével is, hogy beépített akkumulátorral rendelkezik. Utóbbi ma még ritka extrának számít a hálózati hangrendszerek világában.

Küllem

Külseje és tömege alapján picivel robusztusabbnak, elegánsabbnak tűnik a Magnat ahhoz képest, amilyen fizikai paramétereket egyes vetélytársainál kaptunk. Fényes felületű tetőlapjára rendhagyó módon, három érintésre érzékeny gomb került, melyek hangerő állításra, ill. némításra szolgálnak. Készülékháza riválisaihoz képest némileg laposabb, viszont szélesebb is. Az összeszerelés minősége kifogástalan. Minden idom szépen illeszkedik, az összkép egyfajta eleganciát sugall. Az előlapi fém védőrács mögött egy 12 cm-es mélyközép hangszóró, és egy 2,5 cm átmérőjű lágy dóm magassugárzó található. A hátlapon masszív műanyag védőrács mögött passzív basszus radiátor található, ami a csekély dobozmélységet (9 cm) figyelembe véve szükséges is.

A hátsó oldal alján szépen sorakozik egy tápaljzat valamint egy kétállású kapcsoló. Utóbbi OFF vagy elemet illusztráló ikon felé tolható el annak függvényében, hogy áramról, vagy beépített akkumulátoráról szóljon a CS 10. Ezt követően egy SET feliratú gomb, továbbá egy AUX Jack bemenet és egy Ethernet aljzat található. A padlólemezre csúszásgátló talpak is kerültek, így ha egy íróasztalra vagy polcra helyezzük a kis dobozt, szinte olyan szépen megáll, mintha odaragasztották volna. A kialakítás összességében kifogástalan, az egyetlen tényező, amibe egyesek beleköthetnek, a kissé egyszerű külső tápegység.

Használat

Ahhoz, hogy szóra (vagy inkább zenére) bírjuk a kis erőművet, le kell töltenünk az Android és iOS mobileszközökre egyaránt elérhető Jukebox és AllPlay Radio nevű applikációkat. Előnyt élveznek a Spotify Connect használók, utóbbi szoftverből ugyanis a konfigurációt követően instant elérhetjük a Magnat hangrendszereit. Apropó, létezik egy ún. Direct Mode üzemállapot is, melynek köszönhetően helyi WiFi hálózat hiányában is vezérelhetjük telefonunkkal a zónajátszókat, igaz, ilyenkor a multiroom funkcióra nincs lehetőség. Maga a beállítás, amennyiben ragaszkodunk a WiFi alapú használathoz, kicsit nehézkes lehet elsőre, főleg akkor, ha nincsen a hálózati router hátulján WPS gomb. A szokásos procedúrától eltérően nekünk nem jelent meg a telefon által felderített hálózatok közt a zónajátszó, meg kellett várnunk, amíg magától tessékel rá minket konfiguráló felületére. Ezt követően szépen felállt a rendszer és indíthattuk is a zenét.

Elsőre talán nem sokan tulajdonítanak fontosságot neki, de említést érdemel a Jack bemenet megléte. Az általunk ismert vezeték nélküli hangrendszerek csak jelkéséssel voltak képesek megszólaltatni a rájuk küldött jelet annak érdekében, hogy szükség esetén a velük egy hálózaton dolgozó zónajátszókkal késedelem nélkül megoszthassák. A CS 10 utóbbi extrát, azaz a bemenetről kapott jel továbbítását nélkülözi, cserébe időeltolódás nélkül, aktív hangfalként is használható, ha elhelyezzük pl. tévé vagy laptop közelében.

Egynél több zóna ún. parti módba összevonása nem különösebben bonyolult, a főmenüben látható is az ezt lehetővé tévő felirat. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy a csokorba szedés pillanatában ne menjen se zene, sem internetrádió, különben nem vonhatók össze a hangrendszerek, s erre utaló üzenet nem figyelmeztet. Ha már aktív a group, onnan kezdve szólhat bármi, az iménti baki vélhetőleg szoftveres úton orvosolva lesz.

Magnat CS hangrendszerek vezérlésére szolgáló AllPlay Jukebox lehetővé teszi a helyi hálózaton vagy mobileszközünkön tárolt fájlok lejátszását és nem kis részben hálózati klienseket szed csokorba, melyek közt tetszés szerint válogathatunk. Az internetrádió eléréséhez külön applikáció (AllPlay Radio) letöltése szükséges. Ha ezen belül elindítunk egy műsort, akkor a hangerő továbbra is állítható az alulra helyezett csuszkával. A rendszer vezérlésére szolgáló felületet hamar át lehetett tanulmányozni, kialakítása logikusra és egyszerűre sikerült. Nem tartalmazott olyan funkciókat, mint pl. az ébresztő üzemmód vagy hangszínszabályzás, ami némileg a Magnat egyszerűségre törekvő gondolkodását erősíti meg. A felhasználó dolga csupán annyi, hogy elindítson egy számot, és élvezze a zenét. Ismerve más gyártók merészebb ötleteit, néhány apróságot elviseltünk volna még, pl. hogy zárolt telefon/tablet képernyő mellett is lehessen állítani a hangerőt, ill. lejátszást. Másfelől a rádióműsorokat katalogizáló appból nem tudtuk a csoportba állított zónák hangját vezérelni, ahhoz át kellett lépni az AllPlay appliklikációba. Ezek természetesen nem számítanak hibának, együtt kell velük élni.  Mindehhez a gyártó olyan hangkaraktert igyekezett létrehozni, ami mindenkinek jól esik. De mit is nyújt élesben a kis doboz?

Hangminőség

A kisebb egység (CS 10) meghallgatása – figyelembe véve, hogy az információ vezeték nélküli csatornán érkezik, és egyetlen dobozon szólal meg – pozitív gondolatokkal vette kezdetét. Közvetlen, lendületes hangot kaptunk, amely mellőzte a vezeték nélküli hangrendszereknél gyakran előforduló, tompa ködösséget. Az emberi beszéd és ének sokszor váratlanul kiemelkedett, jóformán kiugrott a védőrács mögül, ami a beszélgetős műsorok kedvelőinek előnyös lesz.

CS 10 terhelhetősége lényegesen jobb, mint amit a kis hangszórókészlet és a 15 W-os teljesítmény alapján feltételeznénk. Képes akkorát szólni, hogy még egy tárgyalóterem másik végében is tisztán érteni lehessen. Mindez persze nem tudja felülmúlni a fizikai korlátokat, és ami kis hangerőn még az arányok betartására adott lehetőséget, az keményebb járatáson már nem volt kellemes a fülnek. Kb. 40 % fölött már könnyűszerrel beszólta irodánkat úgy, hogy csak a zenét túlkiabálva értettük egymást. Ebből kiindulva mi az általunk kapott skála közepéig engedtük volna a szoftvert és nem tovább.

Jó szórási tartományt kaptunk aránylag ésszerű erőkifejtéssel és kissé digitális érzetű, enyhén visszafogott karakterrel. Az internetrádió adók tömörítettségét sokszor hallhatóvá tette, amiből sejteni lehetett, hogy elektronikája meghálálja a magas bitrátájú műsorokat. Ezért a leendő tulajdonosok táborából inkább azok járnak jól, akik gyakorta fülelik a mezei rádióknál hallhatóan tisztább és részletgazdagabb Spotify-t. A részletek egy parányi multiroom eszközhöz mérten redukálódtak a legfontosabb motívumokra, a hifi élményhez értelemszerűen nagyobb dobozokra és több wattra lett volna szükség. Ettől függetlenül, ha nem dühöngeni akartunk vele, a legtöbb zenei stílussal teljességgel bevált a CS10.

Annál kevésbé finomkodott a CS 40. Több, mint háromszoros nagyságú készülékházának hátulján termetes passzív radiátort rejtettek az antracit fém védőrács rejtekébe, s a hangszórók nem voltak restek, ha kemény munkára került sor. Ha szabad így fogalmazni, nagyobb lélegzetvétellel, ezáltal lazább és kevésbé erőlködő stílusban szólt a CS 40 ott is, ahol a CS 10 már feladta volna. Máskülönben érezni lehetett azt is, hogy a két zónajátszóban közel azonos (ha nem ugyanolyan) hangszórók dolgoztak. Ez azzal az előnnyel járt, hogy ha egyetlen légtéren kellett osztozniuk, akkor középmagas frekvenciáik könnyen összefésülődtek – értelemszerűen a CS 40 lényegesen testesebb alsó frekvenciákkal lépett közbe.

Hogy kicsit kritikusabb füllel vallassuk a nagytesót, elindítottuk rajta (AK Jr hordozható zenejátszóról, Jack-Jack összekötő kábellel rácsatlakoztatva) Eliane Elias – I Thought About Youc. számát. Az énekhang ismételten kilövellt felénk határozottan és nyílegyenesen, a zongora pedig kicsit balra, a zónajátszó mögé pozícionálódott. Vízszintes és függőleges szórása meggyőzött, sztereó térhatásra azonban (fizikai adottságait elnézve ez érthető is) nem volt képes. Caro Emerald – Back It Up Again c. vidámabb, elektronikus ütemeket tartalmazó nótájában megjelent a vokált bevonó élesítés, nyersesség, amitől nyilvánvalóvá vált, hogy a CS 40 nem egy hifi rendszer, ergo nem is sokan fognak vele szemben leülni és a részleteket analizálni. Más szóval, nagy hangerőn nem tanácsos beülni elé, hogy arcunkba tolja az információt, érdemesebb inkább egy falközeli polcon, médiabútoron elhelyezni. Utóbbi esetében kicsit csalhatunk a basszussal. A Thievery Corporation dinamikus felvételeit fülelve hamar felfigyeltünk egy 50 Hz környékén garázdálkodó puklira, amely elősegítette a CS 40 ütős, kemény basszusait. Máskülönben alsó frekvenciái nem voltak olyan tolakodók, ahogy azt meghallgatás ellőtt gondoltuk, ha a körülmények adottak és nem cél az üvöltő hangnyomás, akkor még finom, árnyalt hangzás is kihozható belőle. Annak ellenére, hogy a Queens Of The Stone Age – No One Knows már a vadabb hard rock számok közé sorolható, ez volt a leginkább hifis élményt nyújtó felvétel, mert valahogy minden hangszer szépen felállt és nem a doboz karakterére, hanem a zene hangulatára figyeltünk. Ettől még nem mondanánk, hogy audiofil rendszereket gyaláz a CS 40, de nem tanácsos alábecsülni, illetve meghálálja, ha több helyen, polcon, bútoron is kipróbáljuk, mielőtt végleg fészket rakna szobánkban.

Végszó

CS 10 mellett szól, hogy szinte bárhol elfér és ésszerű terhelési korlátok közt könnyed, brummogás és pufogás nélküli karakterre képes. Ezzel együtt tiszteletben kell tartani, hogy magas hangerőn hangja harsánnyá válik, tehát elsősorban háttérzenei aláfestésre ajánlható. Aki keményebb bevetésekre keres szintén Magnat motívumokat felmutató eszközt, annak javasoljuk, hogy nagyobb testvérét, a több mint háromszor nagyobb teljesítményű, viszont csak 30 %-kal drágább CS 40-et hallgassa meg. Utóbbi képes kis és nagy terhelésen is tisztán szólni, ráadásul kis hangerőn is szép telt hanggal hálálja meg, hogy helyet szorítunk neki.

Műszaki adatok

Felépítés:kétutas zárt rendszer (passzív basszus radiátorral)
Hangszórók:25 mm-es dóm magassugárzó

120 mm-es szélessávú

passzív basszus radiátor

Bemenetek:Ethernet, analóg sztereó Jack
WiFi:802.11 a/b/g/n
Beépített erősítő teljesítménye:15 W
Frekvencia-átvitel:70 Hz-18 kHz
Méretek:180 x 131 x 90 mm
Tömeg:1,49 kg
Ár:89 990 Ft

Szubjektív vélemény

Hangminőség: 4
Teljesítmény: 5
Kivitel: 4
Szolgáltatások: 4
Ár/érték arány: 4

Magnat CS 40 multiroom hangrendszer

Műszaki adatok

Felépítés:kétutas zárt sztereó rendszer (passzív basszus radiátorral)
Hangszórók:2 db 25 mm-es dóm magassugárzó

2 db 120 mm-es szélessávú

passzív basszus radiátor

Bemenetek:Ethernet, analóg sztereó Jack
WiFi:802.11 a/b/g/n
Beépített erősítő teljesítménye:50 W
Frekvencia-átvitel:70 Hz-18 kHz
Méretek:412 x 230 x 172 mm
Tömeg:4,85 kg
Ár:129 990 Ft

Szubjektív vélemény

Hangminőség:4
Teljesítmény: 5
Kivitel: 4
Szolgáltatások: 4
Ár/érték arány: 4.5

Összesített mérleg

+ Kis méretüket meghazudtoló hangerőre képesek

+ Igényes anyagokból tervezett, elegáns készülékházak

+ A széles átlaggal ellentétben multimédiás hangrendszernek, TV hangfalnak is használhatók

+ Akkumulátor a CS10 belsejében

-A riválisokhoz képest kevésbé funkcionális applikáció

-Magasabb terhelésen a CS10 basszusai hamar elvékonyodnak, hangja bántóvá válhat

-Gyárilag rögzített tápkábel a CS40-en

 

forrás: AV-online.hu

 

Tovább a termékhez

Hozzászólás