Dynavoice Classic CL-28 álló hangfal teszt

Dynavoice Classic CL-28 álló hangfal teszt

A svéd illetőségű Dynavoice termékpalettájából szerencsére sikerül szemezgetnünk, így ismertük meg a Definition DF-8 állódobozokat, valamint egy Bluetooth hangsugárzó párost is a Classic sorozatból a CL-14A, valamint CL-15A személyében. Most maradtunk az utóbbi szériánál, azonban visszatértünk a termetes darabokhoz, azon belül is a jelenlegi csúccsal találkoztunk, hiszen a Classic CL-28 a gyártó legnagyobb modellje.

Valódi klasszikus értékeket nyújt a Classic CL-28

A cég ötvözi termékeiben a modern dizájnt a negyven év alatt klasszikussá vált Dynavoice külsővel, amihez jön még az igazi retró érzés. Ezen jellemzők által tulajdonképpen a hangdobozaik születhettek volna a múlt században is, de nagy esély van rá, hogy hasonlóan fognak kinézni mondjuk 20 év múlva is. Hogy ez baj lenne? Szerintünk korántsem, ennek a kombinációnak megvan a maga bája, ráadásul sokkal univerzálisabban illeszkednek tulajdonképpen minden enteriőrbe, legyen az régimódi, skandináv hűvösségű, vagy teljesen újszerű. A Classic a legnagyobb sorozata, azon belül a CL-28 a csúcsmodell, eredeti ára mégis alig haladja meg a 430 ezer forintot, jelenlegi bevezető ára pedig még a 370 ezer forintot sem. Hogy kapunk-e ezért, a hifi világában középkategóriásnak tekinthető modelltől a mennyiség mellé minőséget, az hamarosan kiderül!

A Dynavoice CL-28 álló hangfal kizárólag dió és fekete színben kapható, ezekhez idomul az előlapot takaró védőszövet, ami lehet sötét vagy retró szürke, ráadásul mindkettőt megtaláljuk a dobozban, így még könnyebben az enteriőrhöz igazíthatjuk a külsejét. Egymással párhuzamos oldallapokat alkalmaztak, melyek anyaga vastag MDF, belül pedig nem hiányoznak a megfelelő merevítések, ahogyan a csillapítóanyag sem. A 23,6 kg-os dobozok alsó lemezén M8 szerelvények találhatók a mellékelt fém tüskékhez, valamint ellenfuratokat találunk a puha csillapító lábak illesztésére, így a stabilitással nem lesz gondunk.

Az alkalmazott hangszóróknál két dolgot már az elején érdemes kiemelünk. Mindegyik alumínium öntvény kosárba került, valamint kaptak egy speciális bevonatot a papíralapú membránok, így sikerült magas terhelhetőség mellett is megtartaniuk a minőségi hangzást, valamint biztosítani a hangszórók merevségét. Erre bizony szükség lehet, hiszen alul kettő darab 203 mm-es mélysugárzót találunk, ami által az alsó frekvenciahatár eléri a 38 Hz-et, a maximális terhelhetőség pedig a 300 wattot is.

Föléjük helyezték el a 127 mm-es középsugárzót, a sort pedig a 25 mm-es textil dóm magassugárzó fejezi be, amit egy külön fémtáblába integráltak, annak stabilitásáért összesen nyolc csavar felel.

A CL-28 háromutas, basszreflex rendszerű hangdoboz, a két darab, azonos méretű basszreflex port hátul található, a peremük szépen lekerekített, a beépített csövek hossza megfelelően terjedelmes. Az aranyozott csatlakozók külön panelre kerültek, négyet találunk belőlük, tehát a bikábelezés lehetőségét nyújtják.

A Dynavoice Classic CL-28-at a nevéhez méltó, tehát nálunk már klasszikusnak számító elektronikákkal, így a Parasound elő-végfokunkkal, valamint csöves CD-játszónkkal párosítottuk, kábelekből pedig a QED és Nordost gyártmányokat használtuk.

Nagy hang, nagy élvezeti faktor

Szokásunk akusztikus zenékkel kezdeni a repertoárt, ami most sem volt másképp, de a jól bevált Dire Straits vagy Eric Clapton albumok helyett most egy nálunk érthetetlen okból kissé elfeledett előadóval kezdtük. A neve Bruce Springsteen, és nem kevésbé méltó arra, hogy gyakran hallgassuk, így került terítékre a Devils and Dust című lemeze, amin már észlelhetők az öregedés jelei, ennek köszönhetően elgondolkoztató dalok csokrát találjuk rajta. A CL-28-nak feküdt ez a jelleg, hiszen markánsan, ugyanakkor érzelmesen szólalt meg, egyedül annyi kívánsága volt, hogy a hangerőt kicsit növeljük meg. Termetes modellel van dolgunk, ne is feltétlenül várjuk el azt, hogy kis kimeneti szinten produkálja magát. Amint teljesítettük a kívánságát, még beljebb vont a muzsikába, és megadta nekünk az amerikai érzést, ami néha földszagú, száraz, de mindig reménnyel teli, legalábbis a “Főnök” szemszögéből.

Váltottunk egy másik irányba a Dream Theater-re, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy a The Best of Times vissza tudja-e adni azt az érzést a Dynavoice által, amit úgy tíz éve nyújtott nekünk egy szabadtéri koncerten. A katarzis ugyan elmaradt, de bizony sikerült megközelítenie azt. Nagyvolumenű nóta, halkan nem is szabad hallgatni, viszont telítve van érzésekkel, és ennek az átadásához a Classic CL-28 minden adottsággal rendelkezik, legalábbis a kategóriáján belül. A részletek nem feltétlenül jöttek át, hiszen erre a keverésnél sem nagyon figyeltek oda, de bevezetett egy olyan közegbe a hangsugárzó, ami szükséges e nótának igazi tartalmának megértéséhez. Nem volt tehát hibátlan, de ott marasztalt a dal végéig, és a lényeg csak ez.

Mike Oldfield No Dream-jével folytattuk a sort, így maradtunk az elfeledett gyöngyszemeknél, valamint az érzelmek hullámvasútján. A mélytartomány itt kelt életre igazán a basszusgitárnak köszönhetően, de megmaradt a szükségesség határain belül, a két termetes hangszóró feleslegesen nem produkálta magát. Persze követte a dal fokozódó, és végül szinte tobzódó hangulatát, de közben Oldfield énekhangja is nyitott maradt. Igen, ezen az albumon kivételesen ő veszi át ezt a szerepet is, ami nem feltétlenül telitalálat, de ide illik. A CL-28-ban van szufla, ezt most még jobban bebizonyította, valamint azt is, hogy kis nappaliba ne vásároljuk meg, mert teljesen felesleges. Bár elég jól ki tud bontakozni 20 m2-en is, de érezni a rejtett tartalékokat, amit kár lenne bent marasztalni.

Jaco Pastorius-ra bíztuk ezúttal a jazz vonalát, ahol a Dynavoice először tudta igazán megmutatni a tudása legjavát. A basszus még mélyebbre ment, mint eddig, a virtuóz játékot viszont végig pontosan le tudta követni, pedig a zenészek elég szabadosan használták a hangszerüket, sokszor csak apró leütéseket hallhattunk a zongorista részéről, és a fúvósok is szinte véletlenszerűen kapcsolódtak be. Akinek ez a korántsem pillekönnyű zene fekszik, az nem fog csalódni, hiszen ez a hangdobozpár mindent meg fog tenni azért, hogy részesei legyünk a roppant nehezen követhető, és prezentálható műfajnak.

Mielőtt szimfonikus zenére váltottunk volna, lazítottunk egy picit a gyeplőn Prince segítségével. Persze ebben a zenében is hatalmas tudás rejlik, de egy Pastorius után nem jelenthet kihívást, vagyis inkább más téren kell megfelelnie az elvárásoknak. Hogy ez mennyire sikerült? Nagyon. Lüktetett a szoba, a nagydarab zenészek bizony rendesen odapakolták magukat, ahogyan kísérték a kistermetű zsenit. Bevalljuk, önkéntelenül elkezdtünk rá mozogni, tehát a boogie-faktor nagyon benne van ebben a hangsugárzóban. Itt egyedül a távolsággal kell vigyáznunk, mert 3-4 méterről egy kisebbfajta halláskárosodás garantált utána.

Haydn, Vivaldi és Paganini zárta a sort, ahol a Dynavoice végképp megmutatta azt, hogy hatalmas levegőtömeg megmozgatására képes. Nagyon vehemens tudott lenni, de valahogy mindig sikerült neki betartani az arányokat, így nem esett szét a színpadképe. A hullámzás, pulzálás itt is annyira természetesnek tűnt, érzeni lehetett, hogy rengeteg még az erőtartalék. Mindezek mellett az apró finomságokat is előhozta, és ugyan bátran tálalta azokat, de a tapintat is megmaradt. Koncertélményt kaptunk, pedig stúdiófelvételeket hallgattunk, így végképp megnyilvánult az, hogy a CL-28 valódi életet pumpál a felvételekbe, tényleg meg tudja teremteni azt a varázst, amit egy élő előadástól szeretnénk kapni a négy fal között.

A Dynavoice CL-28 csúcsra tudja magát járatni!

A Classic CL-28 a Dynavoice zászlóshajója, és úgy is viselkedik. Semmilyen műfajon nem érzi magát kellemetlenül, de elsősorban azokon a zenéken tudja kifutni magát, amelyek megkívánják a nagy hangerőt, temperamentumot, ezek mellett viszont a határok betartására és a kellő nyugalomra is szükségük van. A CL-28-at nem szabad, pontosabban kár lenne kis szobákba megvásárolni, oda találunk a cég termékpalettáján szerényebb fizikummal, de hasonló minőséggel megáldott típusokat is. Ez a hangfal arra született, hogy életet vigyen az otthonukba, megtöltse azt energiával, és tulajdonképpen átitasson, bevonjon minket az élő zenével. Klasszikus külső, klasszikus megközelítés, tulajdonképpen azt kapjuk, amit elvárunk ettől a hangdoboztól, miután kicsomagoljuk. Bátran ajánljuk tehát azoknak, akik szeretik, és van is rá lehetőségük arra, hogy olyan hangerőn hallgassák kedvenc zenéjüket, ahogyan azt csak szeretnék, és közben a minőség terén sem akarnak hátrányban szenvedni.

Műszaki adatok

Kivitel:háromutas, basszreflex
Hangszórók:2 db 203 mm-es papír membrános mélysugárzó, 1 db 127 mm-es papír membrános középsugárzó, 25 mm-es textil dóm magassugárzó
Terhelhetőség:200/300 W
Frekvencia-átvitel:38 Hz-20 kHz
Keresztváltási frekvenciák:800 és 2500 Hz
Impedancia:4 Ohm
Érzékenység:88 dB
Színválaszték:fekete, dió
Előlap:sötétszürke, retró szürke
Méretek:245 x 1080 x 300 mm
Tömeg:23,6 kg
Ár:434 990 Ft/pár
AKCIÓS ár:369 742 Ft/pár
Forgalmazó:Home Movie Bt.

+36-1-2566478

1173 Budapest, Pesti Út 237.

Home Center D/9.

homemovie.hu

Mérleg

+Nagytermetű hangfal, hatalmas hanggal megáldva, amiből a pontosság sem hiányzik

+Szereti a tartalmas zenéket, a nagy íveket, de a részletekről sem feledkezik meg

+Klasszikus stílusjegyeket képviselő külsejével nem fog kilógni semmilyen stílusú lakókörnyezetből

+Kategóriájának egyik biztos befutója lehet azoknak, akik az élő zenét szeretnék hazavinni

Szubjektív vélemény

Hangminőség:4.5
Kivitel:4.5
Formaterv:4.0
Ár/érték arány:4.5

Forrás: AV-Online.hu

-20%Ajánlott

Raktáron - azonnal

Dynavoice Classic CL-28 álló hangfal pár dió

DynavoiceDefinitionClassicCL28dio
Teljesítmény: 200/300 Watt Frekvenciatartomány: 38 - 20 000
479 990 Ft
Elfogyott

Elfogyott

Dynavoice Classic CL-28 álló hangfal pár fekete

DynavoiceDefinitionClassicCL28fekete
Teljesítmény: 200/300 Watt Frekvenciatartomány: 38 - 20 000

Hozzászólás