Tegyék fel a kezüket azok, akiknek az Emotiva márkanévről elsőre egy hangsugárzó jut  az eszükbe és nem egy sokcsatornás mozielektronika! Senki? Rendben. Eddig a pillanatig mi sem emeltük volna a levegőbe a kezünket, de jelenlegi tesztünk után valószínűbbnek tartjuk, hogy az amerikai gyártóval kapcsolatban elsőként egy aprócska, állványos hangdoboz fog eszünkbe jutni, mint bármi más.

Jelenlegi tesztünk főszereplője egy nagy csomagban érkezett, de most, hogy a meghallgatáshoz elhelyeztük őket és leültünk velük szemben, elégé elveszettnek tűnnek az alájuk helyezett állványokon. A legjobb jelző nem is a kicsi, hanem inkább az aprócska lehetne, mivel az Emotiva Airmotiv B1 még a monitor vagy állványos dobozok között is a pehelysúlyú kategóriát képviselhetné.

Megjelenés

Mint azt már régóta tudjuk, nem a méret a lényeg és főként nem a hangsugárzók között, mivel sok esetben láttunk, pontosabban hallottunk már olyan produkciót egy kisebb hangkeltőtől, hogy el sem akartuk hinni. A B1 esetében ebben, így tesztünk elején még csak reménykedni tudunk, de a látvány mindenesetre már most is biztató. A gyártó az apró dobozokba komoly technikát pakolt, mivel a magassugárzó szerepét egy, az ELAC JET magasaira megszólalásig hasonlító szalagsugárzó kapta, a mély- és középhangokért pedig egy szövött membránnal ellátott hosszúlöketű hangszóró felel.

A 18 x 27 x 20 cm-es dobozkák külsejét egyszerű fekete vagy inkább sötétszürke fólia borítja, ami szépségdíjat biztosan nem kapna, de annál funkcionálisabb megjelenést biztosít. Mindezt tovább fokozza az előlap oldalsó éleinek letörése, ami egy titkos katonai tervrajz részlete is lehetne, de mégsem az, mivel a visszafogott és funkcionális kinézet a gyártó nagysikerű aktív stúdiómonitorjainak megjelenését idézi.

Az alig 4 kg-os dobozokba egy 13 cm-es mélyközép és egy ribbon magas került, melyek minősége bizakodásra adhat okot, de ennek ellenére mégsem tudtunk teljes értékű frontsugárzóként tekinteni a B1-re, már csak a méreteiből adódóan sem. Mindezt megerősíteni látszik az is, hogy a gyártó házimozi szettjében a háttérsugárzó szerepét bízták rá, mivel kizárólag állványos dobozokból álló összeállítást nem sikerült találnunk a kínálatban.

A belepakolt komoly technika mellett az anyaghasználatra is figyelmet fordított a gyártó, mivel a B1-et megkopogtatva rövid és tompa választ kapunk, ami egyértelműen jelzi, hogy nem spóroltak a felhasznált anyag vastagságán. Az apróságokat nem szedtük szét, mivel erre nem kaptunk (bár nem is kértünk) engedélyt a forgalmazótól, ezért csak a netes képek alapján állapítottuk meg, hogy a hangváltó szintén egy tisztességesen összerakott darab és a belső csillapítást is bőkezűen adagolták a gyárban. Röviden; látszólag minden rendben van, így nem maradt más hátra, mint meghallgatni a B1 produkcióját.

Meghallgatás

Az Airmotiv B1-esek mellé kaptunk egy hozzájuk illő Emotiva TA-100 erősítőt is, így az első gondolatunk az volt, hogy párosítsuk össze őket. Azonban a tesztet megelőző előválogatáson a dobozkák elé került még egy NAD C328, egy NAD C326BEE és mindössze érdekességként nagy kedvencünkkel, a Naim Uniti Star-ral is tettünk egy próbát. A Naim-re kicsit később még visszatérünk pár mondat erejéig, de a hasonlóan árazott és megközelítőleg ugyanazt a kategóriát képviselő erősítők közül végül a C326BEE-re esett a választásunk, mivel az Emotiva dobozkák ezzel bizonyultak a legjobb párosításnak. Forrásként a kéznél lévő Onkyo NS-6170 hálózati lejátszót vetettük be, a kábelezés pedig az Inakustik LS sorozatából került ki.

Zenéinkkel sem variáltunk, mivel a számunkra ismeretlen hangdobozok meghallgatásához és megítéléséhez jobb ötletnek tűntek a már szinte unalomig ismert dalok, mint néhány újdonság, ezért a szokásos Karen Souza, Faithless és Allan Taylor albumaink követték egymást a teszt során. Mivel minden készen állt, jöhetett is a munka neheze.

Souza kisasszony és kísérői nagyon odafigyelnek az apró részletekre, az ének, továbbá a hangszerek hangja precíz, részletes és gyors. A dobok és a bőgő legalsó hangjai azonban valahol a negyedik dimenzióban járhatnak, mert hozzánk nem igazán jutnak el. Ez utóbbit azonban a legkevésbé sem szeretnénk negatívumként említeni, mivel ekkora hangszórómérettel és literszámmal rendelkező dobozoktól mindezt el sem várjuk. Mindenesetre amit hallunk, az tetszik. Nagyon is tetszik. A magasak részletessége leginkább a nagyobb kategóriás ELAC dobozok hangját idézi, szépen megjelennek az apró részletek, de a felső tartomány kissé talán “karcosabb”, bár semmi esetre sem tolakodó. A tér “monitorosan kellemes”, a színpad széles és magas, a fellépők pedig már valósnak tűnő háromdimenziós színpadon adják elő a produkciójukat.

Elektronikus műfajra váltva megmaradnak ez eddigi pozitívumok és az apró negatívumok is, de panaszra itt sem lehet okunk, mivel a korábbi kellemes hangzást, egy már “dögösnek” nevezhető megszólalás váltja fel. Az apró dobozok a fizikát szinte megerőszakolva, néha már elképesztő mennyiségű mélyet produkálnak, de a legalsó oktávok azért itt sem akarnak megjelenni. A tér annak ellenére, hogy valósnak nem igazán nevezhető, mégis határozottan van jelen, ahol az énekhang, a hangszerek és a különböző effektek jól elkülönülnek egymástól.

Allan Taylor hangját akár “mércének” is nevezhetjük tesztjeinken, mivel a kevésbé semleges összeállításoknál vagy kissé “búgós”, “dörmögős” lesz vagy eltűnik belőle az a kellemes mélység, amiért szeretjük hallgatni. Az Emotiva dobozai azonban jól vizsgáznak, mivel az énekhang pont olyan, amilyennek lennie kell. A zongora hangja azonban nem az igazi, olyan mintha a zenész keze kicsit remegne a billentyűk leütéseinél és ezáltal apró bizonytalanságok kerülnének a hangok közé, bár ez szinte elhanyagolható részlet a teljes megszólalás mellett, ami határozottan tetszetős. A tér szintén széles, magas és a korábban tapasztalt mélységérzet itt is jelen van.

A meghallgatást követően, kíváncsiságunktól vezérelten, megejtettünk egy mérést is XTZ pro szettünkkel, mivel érdekelt bennünket milyen értékeket produkál a B1. Fülre egészen egyenletesnek és semlegesnek tűnt a hangja, amit mérésünk alá is támasztott, az alsóbb frekvenciák hiányát pedig egyértelműen a 70 Hz-től eltűnő mélytartomány számlájára írhatjuk.

A méréshez a dobozokat felvittük “tesztközpontunk” emeletére és ha már ott voltak, akkor miért is ne alapon, rákötöttük az ott tanyázó Naim Uniti Star-ra. Bár ez egy eléggé “lehetetlen párosítás”, mivel feltehetően elenyésző kisebbségben lesznek azok, akik a szerényen árazott Emotiva B1 mellé egy 1.3 millió forintos elektronikát társítanak, pedig megérné. A Naim mögött teljesen új életre keltek az apróságok és egyben be is bizonyították, hogy valóban több van bennük, mint ami elsőre vagy akár másodikra is látszik. A tér még valósabbá vált, a magasak kissé megszelídültek, a korábbi “karcosság” csak néha került elő és az alsó frekvenciák is új erőre kaptak, bár a fizikát még ebben a felállásban sem sikerült megkerülniük. Azonban az apró hiányosságok és a lehetetlen párosítás ellenére ezt az összeállítást még egy jó darabig el tudtuk volna hallgatni.

Forrás: AV-Magazin.hu

Tovább a termékhez: